A kuláklista nem csökkent, csak bővült
Február 25-én a kommunista diktatúra áldozatairól emlékezünk meg országszerte. Urbancsok Zsolt, a makói főlevéltárosával beszélgettünk ennek az időszaknak az írásos emlékeiről.
Gajáta Fanni – Makó
Urbancsok Zsolt, a makói levéltár főlevéltárosa szerint különbséget tehetünk a kommunista diktatúra üldözöttjei és áldozatai között. Mint elmondta, a totalitárius hatalom üldözte azokat, akiket ellenségének tartott: az egyházakat, a makói keresztény és zsidó középosztály egy részét, valamint a módosabb gazdákat, akiket kulákoknak minősítettek. Áldozata volt a rendszernek – értelmezése szerint – mindenki, aki valamilyen formában megszenvedte a diktatúra évtizedeit. Szinte minden családnak van emléke a beszolgáltatásokról, a padlássöprésekről, valamint a besúgóktól és az ÁVÓ-tól való félelemről.
A diktatúra áldozata: Jámbor Zoltán – Makó Híradó
Jámbor Zoltán 21 éves volt, amikor egy este eljöttek érte, és elvitték kihallgatni. Édesanyjának azt mondták, csak pár óráról van szó – közel 5 év lett belőle. Egy életre benne és a családjában maradt ez az élmény. A POFOSZ makói alapítójával beszélgettünk a diktatúra áldozatairól.
A makói levéltár több mint két kilométernyi anyagának körülbelül a fele 1944 után keletkezett. Az intézmény őrzi városi és a járási tanács teljes iratanyát. A diktatúra rendőrségének iratanyaga azonban rendkívül hiányos: a dokumentumok talán egy-két százaléka maradt meg és került az intézmény őrizetébe. A pártarchívum és a peranyagok a szegedi levéltárban vannak. Az iratok a védelmi idő betartásával 1957-ig bárki számára hozzáférhetőek – így a kuláklisták is.
A dokumentumokból kiderül, hogy elsősorban nem azért nyilvánították kulákoknak a makói gazdákat, mert nagy kiterjedésű földjeik voltak. A földek minősége, aranykorona értéke volt nagy, így gyorsan a listára kerülhettek a tulajdonosok – fogalmazott a főlevéltáros. A kuláklisták állandóan változtak, főleg bővültek. 1953-ban több, mint 500 főt tartottak nyilván csak Makón.
A diktatúra időszakáról keveset tudunk, ezért a városvezetés szándéka, hogy a Makó Monográfia következő, 7. kötetében 1944-től az 1990-es évekig feltárják a város történetét. Urbancsok Zsolt szerint ennek a korszaknak is megvoltak a forró pontjai. Az egyik az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás időszaka. Ebben a témában Marosvári Attila történész végez kutatásokat részben még publikálatlan források alapján.
Nem kerülhetjük meg a diskurzust Erdei Ferencről és a köré épített kultuszról sem. Ahogy Fazekas Lajos rendőrkapitány 1950-1956 közötti tevékenységét is újra kell értékelnünk. A rendőrség – ahogy akkoriban nevezték: „a párt ökle” – vezetőjeként komoly felelősség terheli a Rákosi
