Várostörténet után családtörténetet ír a 90 éves Tóth Feri bácsi

Mintegy 200-an köszöntötték meg január 4-i 90. születésnapja alkalmából Tóth Ferencet, a makói múzeum nyugalmazott igazgatóját, helytörténészt, aki nélkül ma sem a múzeum, sem az Espersit-ház, sem a várostörténeti monográfia nem létezne. A helyi mondás szerint amit ő nem tud a városról, azt nem is érdemes tudni.

Korom András – Makó

– Igazság szerint az évtizedek nagyon rohannak, szinte észre sem vettem, hogy megint eltelt egy, főleg mert mindig volt valamilyen munkám. Így gyorsan teltek a napok, a hónapok az évek, az évtizedek, de tudomásul vettem – idézte fel az évek múlását Tóth Ferenc, Makó díszpolgára, muzeológus, helytörténész. Azt mondta, hogy csak abból érzékeli, hogy eltelt fölötte az idő, hogy el-elfelejt neveket, s ilyenkor a felesége segíti ki. Hozzátette, hogy volt olyan is, melyet megálmodott.

– Az öregedés persze a felejtéssel együtt jár – tette hozzá. – Az életem mindig sok munkával telt, ahogy véget ért az egyik, máris jött a másik, csinálni kellett. Amikor például megírtam a makói hagymáról szóló kötetet, máris jött a következő, azaz éppen csak kiesem az egyik témából, máris a másikba kellett kezdenem. De volt, hogy a technika tréfált meg, a számítógépből kitörlődött az, amin addig dolgoztam, így újra kellett kezdenem az egészet.

Feri bácsi, akit születésnapja alkalmából a polgármester is megköszöntött, azt mondta, hogy igazság szerint nem számolta, hányan tették meg ugyanezt, ugyanis sokan a Facebookon gratuláltak neki. Ott pedig nem számolt meg mindenkit. Úgy gondolja, kétszázan biztosan lehettek. Az mondja, hogy élete legszebb ideje az a három esztendő volt, amikor egymás után megnyílt három állandó kiállítás: az Espersit-ház 1969-ben, a következő évben az ópusztaszeri Hagymás ház, majd azt azt követőben a mai József Attila Múzeum.

– Rájöttem, hogy a makói állandó kiállítás kicsit papírízű, kitaláltam, hogy csináljunk egy helyi skanzent. A múzeum udvarán lett egy apátfalvi ház, aztán egy putri, majd egy kovács-bognár műhely. Bár meg akartuk venni Erdei Ferenc házát, de az akkori tulajdonosa nem adta el – felépítettük annak a mását, szintén a múzeumban – sorolta. Hozzátette, ezekhez kiállítás kellett, azokhoz pedig anyagot kellett gyűjteni. – Amikor az Espersit-ház készült, törekedtem arra, hogy abban a saját anyagaink legyenek. Szerencsénk volt, mert Espersit Caca néni a kéziratokon kívül minden megőrzött, beleérte a bútoroktól festményeken át a függöny karnisig tényleg mindent. Még azok a fényképeik is, melyeken az is látszott, milyenre voltak festve a falak. Így mindent tudtunk rekonstruálni – mondta. Hozzátette, hogy a múzeumépítésnek is külön története van, annak az építését, a pénzhiányra hivatkozva állította le a pártbizottság, ráadásul pártházat akart helyette építeni. Feri bácsi egy befolyásos és az Espersit-házzal szemközti épületben gyerekeskedő akkori potentáthoz, Apró Antal miniszterelnökhöz fordult.

– Írtam neki egy levelet, s három nap múlva el is jött Makóra. Forgó István tanácselnöknek azt mondta, hogy nézzen utána, milyen múltja van ennek a háznak.

Tóth Feri bácsi egyénként ismét nagy fába vágta a fejszéjét, most a saját családja történetét akarja megírni. Mint mondta, anyai ágon tősgyökeres makóiak volt, míg Ferenc nagyapja, Vásárhelyről pályázta meg a városi főpénztárnoki állást, s meg is nyerte.

– Nagyon megbízható volt a híre, hiszen annak idején tényleg ők szedték a pénzt. Volt egy kézi kassza, mely három kulcsát három különböző személy őrizte. Ezt a kasszát én végül megtaláltam, s ma a múzeum őrzi. Édesapám birtoknyilvántartó volt szintén a városnál, de ezt megelőzően banktisztviselőként dolgozott. Édesanyám édesapjának bognármester volt a szakmája, s ő építette ezt a Síp utcai házat, ahol mi is lakunk. Nagyapám leginkább a Tóth malomnak dolgozott.

Feri bácsi elárulta, hogy nála van az az igazolás, mellyel a felmenőket kellett igazolni a zsidótörvények idején, illetve levéltárban és az egyházi anyakönyvekben is talált felmenőket.

– Tulajdonképpen az anyag nagyrészt már megvan, s az anyaggyűjtésben a levéltárosok is segítenek. Apai ágon kutatok tovább, ugyanis a család korábban Szegváron élt, illetve a családi hagyomány szerint a török kor után Eger mellett laktak, egy kisebb faluban.