Húsvétkor Jézus sírját keresték a makóiak

Hajnali két órakor a Kálvária kápolnánál keresték Jézust a makói katolikusok. A kókonya a megszentelt étel neve volt. A görögkatolikusok pedig pászkát szenteltek (bizony). Persze voltak akik nem vitték el a templomba a megáldatni a sonkát, tojást, kalácsot, kolbászt, azt otthon végezték el – ilyen furcsaságok is tarkították ezt az ünnepet- írja Jeles napok, naptári ünnepek című tanulmányában Markos Györgyi.

MH-Makó/Húsvét

A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a Jézus-keresés szokása. Makón 1954-ig hajnali két órakor a Kálvária kápolnához mentek a hívek keresni Jézust a szent sírban.

A katolikus hívők húsvétvasárnapi szentmiséjéhez szervesen hozzátartozott az ételszentelés. Az ételeket (sonkát, tojást, kalácsot, kolbászt) kosárba tették, szép fehér ruhát raktak bele, és a gazdasszony elvitte a templomba. A megszentelt ételeket régen a vallon eredetű kókonya szóval jelölték. A görög katolikusok körében a hasonló jelentésű héber páska szó napjainkig fennmaradt.

A tanyaiak, vagy a 20. század második felében mások is, a tiltások miatt nem vitték el az ételt a templomba. De sokan a szentelést otthon maguk végezték: szentelt vízzel kereszt alakban megszentelték a sonkát, tojást, kalácsot. Fogyasztásuk a reformátusok körében is általános volt. Az ünnepi ebédet a család általában a szülőknél fogyasztotta el. Húsleves, tyúkból készült ételek voltak nagyon sok háznál. Elmaradhatatlan volt a bélös, amelyet később apró édes sütemények váltottak föl. A szentelt ételek fogyasztása napjainkig megőrződött. Egyetlen adat szerint, ha szentelt kolbászt eszünk húsvétkor, a kígyó bennünket nem csíp meg.

A húsvéti szokások közül máig megmaradt a locsolkodás és a tojásfestés. A húsvéti locsolásnak a víztisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték. Neve utal a locsolás egykori módjára: a lányokat gyakran erőszakkal hurcolták a kúthoz, vályúhoz, és vödörszám öntözték rájuk a vizet. A szagos vízzel való locsolás Makón már a 19. sz. végén ismert volt, de nem szorította ki a hagyományos, vízzel való öntözést. Szagos vizet lehetett kapni gyógyszertárakban, készítették házilag is szappanból. A 20. sz. derekán locsoltak a fiúk, legények vödörből vízzel, szódásüveggel, szagos vízzel, kölnivel. A legények csapatostul jártak a lányokhoz. A rokonságon kívül illett meglocsolni az ismerős lányokat.

Görög katolikusok körében volt szokás, hogy addig nem kezdhették el a locsolkodást, amíg az alábbi párbeszéd nem hangzott el a vendég és a háziak között:

-Krisztus Feltámadott!

-Valóban föltámadott.

A locsoló versek közül általában a Zöld erdőben jártam kezdetűt ismerték és mondták. Új keletű, egyéni versfaragó alkotta költemény a jellegzetes makói túrós lepényt említi, amely mutatja e hagyományos sütemény napjainkig tartó népszerűségét. A locsolás jutalma Makón is az étellel-itallal kínálás. Mindenütt volt sütemény, a nagyobbaknak bor, később sör. Volt olyan család, ahol készítettek sonkás szendvicset is, másutt azt csak a család fogyasztotta. A sonka fogyasztása és tálalása megváltozott az életmód átalakulásával.

A legényeknek virágot tűztek a zakójukra. A kisebb gyermekeknek szörp, utóbb üdítő jutott. A 20. század közepétől a locsoló gyermekeknek pénzt is adnak.

A tojás szinte egész Európában és Ázsiában a termékenység, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe. A 12. sz. óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes anyagokat használtak. Leggyakrabban hagymalével, hagyma héjából készült főzettel festettek, de nyerhettek sárga szint a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket.

Húsvétvasárnap és hétfőn már ismét lehetett táncolni, bálokat rendezni – olvasható Markos Györgyi tanulmányában.