Avatóra készülnek Csanádalbertin
Az állam 132 millió forintos támogatásának köszönhetően épül a művelődési ház, melyet jövő szombaton avatnak.
Korom András – Csanádalberti
Befejezés előtt áll a templom mellett, azaz a Fő utca 26. szám alatt épülő művelődési ház, melyet idén februárban kezdett építeni a közbeszerzési pályázatot elnyerő Bodrogi Bau Kft.
Az 540 négyzetméteres közösségi tér kétfunkciós nagytermét ugyanis rövid idő alatt és egy mobilszínpad alkalmazásával bálok, családi rendezvények megtartására is alkalmassá lehet majd tenni.