192 milliót nyert a Galamb

Korom András – Makó
A Norvég Alaptól nyert a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola pályázatával 192 millió 381 ezer 160 forint vissza nem térítendő támogatást az iskolaépület energetikai korszerűsítésére. Ez a tervezett munkálatok 218 millió költségének 85 százaléka.
A városképi jelentőségű, egykor a csendőrség részére emelt épület utcai és udvari része, a modernizálás során, nem csak hőszigetelést, új nyílászárókat és radiátorokat kap, de rácsatlakoznak a szomszédos fürdő távhőrendszerére is.
Az udvari épületrész az oktatást is segítő levegő-víz hőszivattyút kap, míg a főépület tetejére egy a villanyszámlát erőteljesen csökkentő 50 kW-os napelemes rendszert telepítenek.
A nyertes pályázat azzal számol, hogy mindezzel évi 2850 Gj energiaértékű földgázt, illetve 49,4 MW/óra elektromos áramot takarít meg. Mindez évente 16 millióval csökkenti a költségeket, illetve ezzel évente 179 tonnával kisebb lesz az iskola szén-dioxid kibocsátása. A beruházás a jelenlegi energiaárak mellett 13 és fél év alatt térülnek meg.
Érdeklődésünkre Horváth Zoltán igazgató elmondta, már zajlik a közbeszerzési eljárás, s azt szeretnék, ha a munkálatok már idén ősszel elkezdődnének.