Pályázati önerőket is támogat Makó

Korom András – Makó
Több olyan pályázat önerejét is anyagi eszközökkel támogatta a makói önkormányzat, mely nélkül fejlesztések maradnának el. Legutóbb a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola energetikai pályázata 34 millió 254 ezer 417 forintos önerejének a felét, azaz 17 millió 127 ezer 209 forintot vállalta a helyi képviselő-testület, mint az iskola épületének tulajdonosa.
Farkas Éva Erzsébet polgármestertől megtudtuk: az iskolafenntartó Vidékfejlesztési Minisztérium csak az önerő jelentős részének biztosításával vállalta a pályázat benyújtását, melyről a makói városvezetés egyeztetett a fenntartó oktatásért felelős államtitkárával. A távhőszolgáltatás fejlesztése érdekében pedig az iskola számára legkedvezőbb módon egyeztették le a szolgáltatókkal. Mindezek nélkül a fejlesztés ugyanúgy vakvágányra futott volna, ahogy az 2013-ban történt.
Ezt megelőzően a Marosmenti Utánpótlás Futball Klub az Erdei téri sportpálya fedett öltözője és lelátójának modernizálását célzó pályázatához adott 30 millió 897 ezer 476 forintot a város, melyből 10 millió 313 ezer 577 forint, az év végéig visszatérítendő támogatást. Még korábban pedig 600 ezer forint – visszatérítendő – támogatást biztosított a Makói Lovas Egyesületnek.
Az idén a következő társadalmi és egyéb szervezetek, alapítányok nyertek pályázati támogatást a makói önkormányzattól: