Elállt a pertől a makói polgármester

Korom András – Makó
Elfogadta Marosvári Attila (PSZM) települési képviselő személyesen, majd a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a nagy nyilvánosság előtt megismételt bocsánatkérését Farkas Éva Erzsébet polgármester, s ma kezdeményezte a rendőrségen, hogy a büntetőeljárás lefolytatása nélkül záruljon le a Marosvári ellen tett feljelentése miatti büntetőeljárás.
Azaz Farkas Éva Erzsébet visszavonta a feljelentését, melyet azután tett, hogy az ellenzéki képviselő, az április 13-i zárt ülést követően több tanú jelenlétében állítólag gerinctelennek és g.cinek nevezte a polgármestert, igaz már annak távozását követően.
A történtek után becsületsértés vétsége alapos gyanúja miatt tett feljelentést a polgármester a képviselő ellen, mégpedig a makói járásbíróság elnökénél.
Marosvári Attila portálunknak a történtek után nem kívánt nyilatkozni, később nyilvánosan bocsánatot kért, megtette ezt az ominózus kijelentését követő napon személyesen a polgármestertől is.
Az ügy megosztotta, de főleg meghökkentette a makóiakat, hiszen a korábbi alpolgármestert mindenki igazi úriemberként ismeri, aki történészi munkásságával erősítette eddig a város és a szomszédos települések jó hírét. Sokan nem értették, mi történhetett a zárt ülésen, mely miatt ennyire kikelt magából.
Farkas Éva Erzsébet az üggyel kapcsolatban ma közölte, hogy bár hivatalba lépése után többször is vált nemtelen támadások célpontjává, de a személyét értő sértő szavakat méltósággal viselte. Közszereplőként számított arra, hogy kritikával illetik munkáját, az építő javaslatokat szívesen fogadja, a rosszindulatúakon pedig felül kell emelkednie. A közelmúltban mégis felháborította Marosvári Attila személyére tett becstelen kijelentése, amiért végül a feljelentést tette, annak tudatában is, hogy a volt alpolgármester a polgármesteri hivatal munkatársaival szemben „korábban is tanúsított olyan hangnemet, amely úgy vélem méltatlan és megengedhetetlen a közszereplésben.” Majd idézte Vizi E. Szilveszter professzor szavait: „A megbocsátás fantasztikus tulajdonsága az emberi agynak. Ez adja meg a béke, a kiegyezés lehetőségét az emberek között.”