Költöztetné az egyház a Zrínyi utcai ovit

Korom András – Makó
Legalábbis ez derül ki abból a legutóbbi rendkívüli ülésre beterjesztett, s elfogadott határozati javaslatból. E szerint a Szeged-csanádi Egyházmegye pályázatot kíván benyújtani a SZIGNUM Szent István tér 22. szám alatt található kétszintes kollégiumának földszinti része és sarki épülete óvodává való átépítésére.
A katolikus óvoda jelenlegi Zrínyi utcai – önkormányzati tulajdonú – épületéből vinnék át ide a gyerekeket, ha az egyházmegye nyer a TOP-os, „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” programhoz beadandó pályázatával.
A majdan kiürülő Zrínyi utcai ovit a város más célokra hasznosíthatja.
Mint arról korábban beszámoltunk, a SZIGNUM-ban most ballagott el az utolsó gimnáziumi osztály, így az ősztől általános iskolaként működik tovább. Ezt bővítenék ki a részben üresen álló kollégium egy részének óvodaként való működtetésével.