A Marosba pottyan a kisbaba

Korom András – Makó
Összesen 14 csapat vesz részt a jelenleg is a Maros Kalandparton zajló elsősegélynyújtó vetélkedőn, melyen vendégként Bácska Topolyáról is érkeztek diákok.
A Vöröskereszt megyei vetélkedőjét Sánta Sándor települési képviselő nyitotta meg, majd a csapatok nekiláttak a különböző állomások feladatai teljesítésének.
A homokzsák pakolás is a feladatok közé tartozott.
Az autóbalesetet szenvedett „hölgy”, a rovarirtót ivott, vagy epilepsziást játszó diákokat a csapatok nagy gyakorlattal s több kevesebb hibával látták el, hívtak hozzájuk mentőt.
Csak trükk, nem igazi a csonk.
Különösen nagy feladatot jelentett annak a sokkot kapott anyukájának, valamint a balesetet szenvedett és eszméletlen édesapának az ellátása, akiknek kisgyerekük (persze csak egy elsősegélybaba) a gyors sodrású folyóba pottyant. Bár az édesanya begázolva a vízbe kiragadta a gyermeket a hullámok közül, ám az anya sokkot kapott, míg a gyerek már nem lélegzett. A pici azonban megmenekült – köszönhetően a szívmasszázsnak és az ellátásnak. A nap folyamán összesen 14-szer.
De a vetélkedő résztvevői nem rettentek meg a véletlenül négy kézujját is tőből lemetsző virágszedő megsegítése közben, igaz akadt olyan csapat, mely elfelejtette a földre hullott ujjakat megkeresni.
A verseny végeredménye:
Gyermek kategória:
I. Kis Bálint Református Általános Iskola Szentes
II. Klug Péter Általános Iskola Szeged
III. Kiss Ferenc Éltalános Iskola Ásotthalom
IV. József Attila Gimnázium Makó
Ifjúsági kategória:
I. Deák Ferenc Gimnázium Szeged
II. Ásotthalom
III. Batsányi János Gimnázium Csongrád
IV. József Attila Gimnázium Makó
Felnőtt kategória:
I. ETSZK SZTE Szeged
II. Topolyai vendég csapat
III. Bedő Albert Erdészeti Szakközépiskola, Kollégium Ásotthalom
IV. MENYUKE Makó
V. Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola Makó
A versenyről készült további fotóink itt láthatók.