Brazilok is szambáztak a grillfeszten

Albert Barbara – Makó
A sok fellépő mellett szombaton a lovasok és fúvós zenekarok is felvonultak.
Két brazíliai táncos is szórakoztatta a közönséget s felidézte a riói karnevál hangulatát. A Kisparty, a MetalStorm, illetve a 3 plusz 2 együttes egyaránt színpadra lépett. A 2011-es Csillag születik győztese, László Attila a hangjával kápráztatta el az érdeklődőket.
Tegnap délelőtt grillversenyt rendeztek a Váll-Ker Kft. dolgozóinak, valamint a gasztronómia szerelmeseinek. A zsűrit a finom ételek teljesen rabul ejtették.
– Két különdíjat javasolt a zsűri, hiszen a kemencében nemcsak húsokat, hanem különféle tésztaféléket egyaránt készítettek a versenyzők. Nehéz összehasonlítani a két ízvilágot – mondta Tóth István, a Váll-Ker Kft. ügyvezetője, a rendezvény főszervezője.
Az eredmények:
I. Kalász Zoltán
II. Mitykó Sándor
III. Kozák Tibor
Különdíj: makói polgármesteri hivatal
Különdíj: Mágori Szabolcs, Váll-Ker Kft.
I. Csávás Csaba
II. Pomikula László
III. Németh József