Két éves lett a Steel

Gajáta Fanni – Makó
A 21 éves Kiss Szabolcs volt az, aki elkezdte az egész Steel zenekart. Elárulta, nagy hatással volt rá az egyik amerikai punk-rock banda, a Green Day.
– 15-16 évesen kezdtem el hallgatni a Green Day-t, és akkor határoztam el, hogy gitározni szeretnék – mondta Szabolcs. Jelenleg basszusgitározik, mivel a többiek más hangszeren játszanak. – A többiekre is makóiak. Joe-t mindenki ismeri, Dávid pedig egy hirdetés alapján jelentkezett.
– Facebookon láttam, hogy tagokat keresnek. Miután rájuk írtam, volt egy közös próbánk, amin úgy láttuk, hogy működik együtt – vette át a szót Gera Dávid. Madai Zsolt „Joe-nak” az élete a rock and roll. Az együttes dobosa imád zenélni és a Steelt is szereti. Joe már másik zenekarban is játszott, de elmondása szerint nem lett jó vége.
– Annak idején Szabiék kerestek meg, és el kell mondanom, hogy nagy vívódásban voltam. Tudtam, hogy mivel jár ez az őrület, amibe belefogunk, mert egyszer már végigjártam. Nehezen döntöttem el, hogy csatlakozzak-e vagy sem, de szerintem jó döntést hoztam – mondta Zsolt.
– Szívesen játszom a saját számainkat, mert azok nagyon jók – árulta el Dávid. A srácok mostanában sok energiát fektetnek a szerzeményeikbe. – Próbálunk minél kevesebb feldolgozást előadni.
A Steel mostanában nem fog unatkozni: a roncsderbiken már biztos fellépők lesznek, illetve április közepén Békéscsabán is fellépnek. Terveik között szerepel az is, hogy egy stúdióban felvehessék a demólemezüket.