Élvezetes tanórán a palotai felsősök

Forró Flóra – Csanádpalota
A Dér István Általános Iskolában folytatódtak a tantárgy koncentrációs szemléletű bemutatóórák. Az alsó tagozatosok után a felsőben is megrendezték ezt „Mozaikok a 19. század vége és 20. század eleje történelmi, irodalmi és technikatörténeti eseményeiből” címmel.
– Nagyon fontosnak tartjuk ezeket az órákat a tanulóink globális szemléletformálása szempontjából, hogy ne csak az adott korszak történelmi személyeit ismerjék meg, hanem tudják a korhoz hozzákötni az írók, költők mellett a technikatörténetben, netán a természettudományokban jelentőset alkotó személyeket is. Én a technika blokkot tanítottam a mai órán. Galamb Józseffel és az általa megalkotott Ford T-modellel kapcsolódtam a századforduló eseményeihez- mondta Szabó Zsuzsanna igazgatónő.
– Már egy ideje azt tapasztaltuk a tanítási órákon, hogy a gyerekeknek problémát jelent a különböző tanítási órákon tanultak hasznosítása egy másik órán, ahol ugyanaz a téma kerül elő. Sokkal inkább gondolkoznak tantárgyakban, mint a megszerzett ismeretek alkalmazásában. Így jutottunk el ahhoz az elképzeléshez, hogy kapcsoljunk össze több tantárgyat, ahol lehetőség van a tananyagok párhuzamba állítására, és egy tanórán belül így kerüljön kifejtésre egy bizonyos témakör – mondta Ádókné Debreczeni Magdolna. Hozzátette: Egy ilyen tanóra összeállítása elég időigényes, hiszen először át kell gondolni, melyek a kapcsolható témakörök, milyen műveltségi területek vonhatók be. Ezek után kell felépíteni az óra menetét, ügyelve arra, hogy az egyes tantárgyon belül átadott tananyag logikusan épüljön egymásra. Fontos az is, hogy minél többfajta módszer szerepeljen az órán., ezzel folyamatosan fenn kell tartani a gyerekek érdeklődését és figyelmét, hiszen az ilyen órák természetesen hosszabbak egy átlagos tanítási óránál. S nem utolsósorban az ilyen órákon tanító pedagógusok között nagyon szoros együttműködésnek kell megvalósulnia.
– A jelenlegi órán a közös téma a 19.-20. század fordulójának iskolai élete, az oktatás terén végbemenő változások szerepeltek. Így az óra fő vonulatát Karinthy: Tanár úr kérem című művéből a Röhög az egész osztály című novella adta, amely a tavaly bemutatott iskolai színdarabnak is fontos része volt. Ezen a témakörön belül térünk ki a humor, a nevetés, a komikum megjelenési formáira a műben, beszéltünk a paródiáról és a karikatúráról. Ezt a fő vonalat erősítették az órán kiadott feladatok. A jövőben sem zárkózunk el hasonló órák tartásától, de a hagyományos oktatásban ezt a módszert még nem tudjuk rendszeressé tenni.
– Kolléganőmmel Ádókné Ilikével sokszor beszélgettünk arról, hogy milyen jó volna, ha együtt tarthatnánk óráinkat, mert irodalom órán, sokszor kerülnek előtérbe történelmi kérdések és viszont is igaz ez – vette át a szót Borovics Nóra. – Amikor igazgatónőnk a tantestületünkbe került, magáénak érezte az ötletünket, s elmondta, hogy őt is régóta foglalkoztatja a tantárgyi koncentráció kérdése. Így gondoltunk egyet és akkor tartottunk egy közös órát, amely főleg a biológia és történelem tantárgyak koncentrációs lehetőségeit mutatta be az Amerika felfedezése témakörben. Egy koncentrációs óra keretében egy témakört járunk körbe, megvizsgáljuk a történelmi hátterét, kapcsoljuk a művészeteket, a zenét a vizuális kultúrát és a technika tantárgyat is. Változatos módszertani eszközöket próbálunk alkalmazni, hogy egy-egy megtanítandó részt hogyan, milyen eszközökkel tanítunk meg a gyerekeknek. A célunk az, hogy a diákoknak több oldalról megmutassunk egy témát, hiszen jobban megmarad a gyerekekben a megtanulandó anyag, ha egyszerre, egy órán találkozik a témával több szempontból vizsgálva, s annak a szaktanárnak a tolmácsolásában, akinek ez a szakterülete. Két évvel ezelőtt tartottunk ilyen jellegű órát először a felső tagozaton.
A módszer elnyerte a tetszését a kollégáknak, s az idén tavasszal az alsó tagozatos pedagógusok is bemutattak egy ilyet az első osztályban. Most 3 pedagógus Ádókné Debreczeni Ilona és Szabó Zsuzsanna és jómagam közreműködésével koncentráltunk a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a technika az ének és vizuális kultúra tantárgyakat. Nagyon jó volna, ha gyakorlatban is alkalmazhatnánk a módszert, de jelenleg egy-egy ilyen óra megvalósulása is fontos számunkra – árulta el a részleteket Borovics Nóra
– A mostani óránk érdekessége az volt, hogy Tanár úr kérem alapján tavaly nagy sikerrel előadott iskolai színdarabunk részleteit is fel tudtuk használni. Ez még nagyobb hatással volt a gyerekekre, mert ők is részt vettek a benne – tette hozzá Ádókné Debreczeni Ilona.
Az órán készült további képeink a galériában láthatók.