Világhírű a fiatal makói artista

Albert Barbara – Makó
Ferenc 13 évesen édesapjával egy cirkuszokról szóló dokumentumfilmet nézett. Kiderült, hogy a nagyapja cirkuszban zenélt és ekkor döntött úgy, hogy kipróbálja ezt a hivatást. 8. osztály után felvételizett a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskolába. Bár nehezen fogadták el, hogy túlkoros ezen a pályán, mégis sikeresen teljesítette a felvételi követelményeit.
– Öt évig tanultam az artista szakmát. Hétfőtől péntekig reggel 8-tól délután 1-ig gyakoroltunk. Ezután késő délutánig a humán tárgyakat oktatták nekünk. Nagy nyomás nehezedett rám, hiszen a legidősebbek közt szerepeltem – árulta el az ifjú.
A fiatal artista jelenleg szabadúszóként dolgozik. A Rolling Wheel színeiben, duóban lépnek fel Németh Zsófiával. Szinte egész Európát bejárták, sőt Japánban és Dubaiban is bemutatták produkcióikat. Spanyolországban, Albacete városában a világhírű Cirkuszfesztiválon 2. helyezést ért el a párjával.
Ezen az elismerésen kívül még számos kitüntetéssel büszkélkedhet. Tavaly a Porond Csillaga díjban részesült a Fővárosi Nagycirkuszban.
– Rendszerint 6 perces előadással készülünk. Programjaink kelléke a nagy kerék, Röhnrad. Fejen állok, szaltózok rajta, illetve ki-be ugrálok. A repertoárunkban a főszámunknak 2-3 változata létezik különböző trükkökkel. Emellett kisebb artista műsorok is előfordulnak – mesélte Ferenc. A makói tehetség az idén 8 hónapig szerepel a Zirkus des Horrors színpadán, Berlinben. Naponta másfél órát edzenek a konditeremben és egy órát pedig gyakorolnak. Az utazás egy fantasztikus lehetőség, de néha hiányzik a családja, a barátai, Makó. Évente több országban is megfordulnak, új ismerősöket szereznek s tapasztalatokat gyűjtenek.
– Nagyon jól éreztük magunkat Japánban, mert hihetetlen tisztelettudóak és alázatosak az emberek. Európából talán Portugália tetszett a legjobban – emlékezett vissza élményeire Ferenc. Az ifjú artista célja, hogy a világon mindenhol ismerjék és élvezzék produkcióit.