Brillíroztak az elsősök

Forró Flóra – Csanádpalota
– Iskolánkban előtérbe helyeztük a tantárgyi koncentrációban való oktatást. Ez lehet tantárgyon belüli és tantárgyak közötti. A bemutató órán különböző tantárgyak közötti koncentrációs törekvéseket szeretnénk bemutatni az első osztályban. Megjelenik a rendhagyó órán az anyanyelv, a matematika, az olvasás, az erkölcstan, a technika, az olvasás és a környezetismereti tárgyak kapcsolata – mondta Szabó Zsuzsanna igazgatónő. – Azért részesítjük előnyben a hagyományos struktúrától való időnkénti eltérést az oktatásban, mert fontosnak tartjuk a szemléletformálásban, az egységes tudás kialakítását. Elősegítve ezzel a tanulási nehézségekkel küzdő, vagy tanulásban akadályozott gyerekek előbbre jutását is – tette hozzá.
– Mivel túl vagyunk a kisbetűk tanításán-tanulásán, próbáltam egy olyan ötlettárat összeállítani az elmúlt időszakból, mely a résztvevők számára is segít színesebbé, élményszerűbbé varázsolni az anyanyelv órák egyes blokkjait, hangulatát – vette át a szót Debreczeni Istvánné. – Olyan készség- és képességfejlesztő feladatokat oldottunk meg, amelyek a folyamatos olvasást, a szövegértést, a fogalmazást, a nyelvtani és helyesírási ismeretek megalapozását segítik elő. Természetesen mindezt játékos formában, hiszen a gyerekek életkori sajátosságai ezt kívánják meg. Nincs is csodálatosabb dolog, mint játszva tanulni és tanítani!
A tanítónő hozzátette, szereti a kihívásokat, az életszerű helyzeteket. A másfél órás bemutatóórán az 1. osztályosok mindvégig bírták a terhelést.
– Sőt volt egy olyan feladat, amelyet az idő előrehaladta miatt elhagytam. Az egyik kisfiú ezt szóvá is tette, azt mondta: azt még szeretné megoldani, egyáltalán nem siet haza. Azt gondolom, egy gazdag, sikeres jó hangulatú, tartalmas délutánt hagytunk magunk után.
A meghívott vendégeink gratuláltak, elismerésüket fejezték ki.
– A szemléltető- és a feladatok megoldásához szükséges eszközök elkészítése időigényes. Az aktuális időszakhoz választottam az óra témáját, ezért kötődtek a feladatok a húsvéti ünnepkörhöz árulta el Varga Antalné. – Fontos szempont számomra a játékosság, szívesebben dolgoznak a gyerekek, ha a megoldások során mozogni is lehet óra közben – tette hozzá.
A bemutató óra a makói tankerület támogatásával jött létre.
A bemutató órán készült további képeink a galériában láthatók.