Az apátfalvi romák vidám nőnapja

Gajáta Fanni – Apátfalva
Mint minden évben, így idén is megtartotta a hagyományos nőnapját , a gyengébb nem iránti tisztelet jeléül, az apátfalvi roma nemzetiségi önkormányzat a közösségi házukban. A jó hangulatú rendezvényen nem maradhatott el a zene és a tánc, mindkettőből bőven kijutott. Varga Szilárd két jól ismert dalt adott elő szaxofonon, amellyel nagy tapsot aratott.
– A téli szünetben kezdtem el tanulni a hangszeren, mert apukám, Varga Imre is szaxofonozik – avatott be minket a kisfiú. – A dalokat magamtól sajátítottam el. Azért választottam ezeket, mert pörgősek – tette hozzá Szilárd.
A roma hölgynek is tetszett a délutáni műsor, amelyet a gyerekek előadtak. – Ez a tánc és a zene is a vérükben van, nagyon kis ügyesek. Nekem ma Kolompár Szabolcs tánca tetszett a legjobban, de az egész műsor rettentően jó volt – mondta Károlyiné Farkas Gyöngyi.
– Méltatom és szeretem a közösségünk nő tagjait, és az ő szerepüket a családban, hiszek ők a család motorjai. Mi, férfiak nem tudnának nélkülük létezni, hiszen ők a család összetartói – mondta Károlyi Sándor, a helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A délutáni nőnapon mondott köszöntőjében Szekeres Ferenc polgármeste kiemelte, hogy az év minden napján szeretni, segíteni és tisztelni kell a lányokat, a hölgyeket és az asszonyokat.
A rendezvényre ellátogatókat süteményekkel vendégelte a roma önkormányzat, illetve ajándékot is kaptak.
További képeink a nőnap mulatságról itt láthatók.