Megnyílt a Makó Infopont

Gajáta Fanni – Makó
Ma délelőtt adta át Farkas Éva Erzsébet a Csipkesoron található Makó Infopontot. A gazdaságélénkítő céllal megalapított iroda feladatai főleg a városmarketing köré szerveződik, elsőként a turisztikában érdekelt vállalkozóknak és szolgáltatóknak ad megjelenési felületet.
– Másodsorban új, online felületet szeretnénk kialakítani, ahol a Tourinform Irodai feladatok mellett a vállalkozók közvetlenül találkozhatnak a lakossággal, illetve a lakosságot érintő vállalkozói kérdésekkel – tette hozzá a polgármester.
– Végső célunk ezzel az irodával, egy Turisztikai Desztinációs Marketingirodának a megvalósítása és az ahhoz való csatlakozás. Emellett egy non-profit kft.-t lis szeretnénk létrehozni, amelyhez csatlakozhatna a ma megnyíló városmarketing iroda, illetve olyan egyesületek és vállalkozások, akik érdekeltek a turisztikában – mondta Farkas Éva Erzsébet. – Ezzel pályázati lehetőségeket tudunk biztosítani a helyi vállalkozóknak, és olyan országos és külföldi megjelenéseket, amelyek a korábbi időszakban nem voltak.
A polgármester a megnyitójában kiemelte, hogy a 2018-as év a Vállalkozók Éve lesz – ezt egy testületi döntésben szavazott meg a grémium-, mely fontos kiindulópontja az iroda átadása. Az említett évben nagyszabású nemzetközi expót szeretne megvalósítani az önkormányzat, amelyben nem csak a városi, hanem a térségi vállalkozók is lehetőséget kapnak országos és nemzetközi megjelenésre.