Makói pofon party

Albert Barbara – Makó
8 klub vett részt és 29 küzdelem zajlott a ma az Almási iskola tornetermében rendezett Dél-alföldi regionális ökölvívó bajnokságon, azaz a Maros-parti pofon partyn, melyen sokan azért nem tudtak versenyezni, mert egyszerűen nem akadt ellenfelük.
– Nagyon ügyesek az ökölvívók, próbáljuk segíteni a munkájukat. Az önkormányzat részéről igyekszünk támogatással ösztönözni munkájukat – mondta Hadik György önkormányzati képviselő, a makóiak sportorvosa.
– Makón két bokszcsapat működik: az egyiket én vezetem, a másikat pedig Földesi Csaba. A két klub négy versenyzővel indult a megmérettetésen. Az enyémek közül Körömi Ábel és Restás Roland jelentkezett. Örömömre szolgál, hogy edző lehetek, hiszen stressz oldó, levezethetem a napi feszültségeimet a tréningeken – árulta el az egyik makói edző, Kis Ferenc.
Kis Márk és Kis Bence elmondták, hogy alig várták ezt a napot, hiszen hazai környezetben szurkolhatnak édesapjuk tanítványainak. Reménykednek a minél jobb eredményben, bár már azt is szép teljesítménynek tartják, ha valaki idáig eljutott.
Nagy lelkesedéssel és izgalommal készültek a helyi versenyzők a mérkőzésekre. Ritkán adódik ilyen alkalom, hogy élőben tekinthetik meg a rajongók a boksz tehetségeket.
– Junior kategóriában, s 57 kg-os súlycsoportban indultam az összecsapáson. Legutóbb bokszoltam ugyanezzel az ellenféllel és döntetlen lett az eredmény. Jól jönne most megszereznem a győzelmet – mondta a makói, Restás Roland. – Még csak 8 éves vagyok, ezért nem versenyezhetek. Én bemutatóval kedveskedem az ökölvívás szerelmeseinek – mondta Körömi Ábel, a Makó Budo Klub egyik tehetsége.
A makóiak reménykednek, hogy minél több hasonló eseményre kerül sor a közeljövőben, hiszen az a helyi sportéletet gazdagítja.
A pofonpartyról készült további képeink itt láthatók.