Fiatalok – őszintén

Van úgy, hogy szerda reggel majdnem mind másnapos. Megfelelési kényszernek nyoma sincs! Ennél fogva, tőlük elvárni, kötelességtudatra hivatkozva kikényszeríteni bármit – hasztalan kísérlet. Az ő figyelmüket megragadni, pláne ébren tartani – nem kis kihívás.

Még nincsenek felelősségük teljes tudatában, már nem lehet őket orruknál fogva vezetni. 20 évesek. Diákok. Fiatalok a nagybetűs ÉLET küszöbén. (Jöhet persze az észrevétel, hogy nem is olyan rég az ilyen 20 évesek már pont házasok, dolgozók, felnőttek voltak… Hát igen. Az a múlt, ez itt a jelen.)

Konkrét elképzelés mindenről, méregerős kritika mindenhez van.
Mondhatnám csúnyábban is: gátlástalanok. De idő múlásával, őket figyelmesebben hallgatva, nézve inkább: őszinték.

Őszinte szavak, őszinte tettek. Semmi nagy dolog! De az belülről jön. És ez az egyetlen, amire ők is hajlandóak figyelni.
Kilométerről kiszagolják a képmutatást, kamut; kéz a kézben fordítanak hátat külső elvárásokból fakadó szülői szigornak; minden büdös nekik, ami nem az Élet esszenciális megéléséről szól.

De van néhány ütőkártya, aminek láttán teljesen önszántukból, ellenkezés nélkül teszik le a fegyvert, és eszük ágában sincs tovább harcolni.
Tükörkártyák ezek: odafigyelésre – figyelem; kedvességre – kedvesség; szeretetre – szeretet. Őszinteségre – fegyverletétel.
Bármiről van szó, működik. Csak ez működik. Saját bőrön, élő tapasztalat. Ha ezeket kiterítve látják, elvárás nélkül teljesítenek, kötözködés nélkül kérdeznek, kínlódás nélkül vágynak a nagyobb ismeretekre. Változnak kistestvérekké a lázadó renitens diákok, egyedüli agyonféltett gyermekekké a lusták, és szeretetre vágyókká a kicsapongók.

És válik örömmé a munkanap, kihívássá a nehézség, hivatássá a szakma, értelmessé a tanulás, kalanddá az Élet.
Lesz dolgozatra felkészülés, lesz órán munka, lazán is tiszteletadás, hiányzók száma nulla. Életnek értelme.

Belülről fakadóan, őszintén.