Öt évet kaptak a makói ügyvezetők

Korom András – Makó
2020. november 30-ig szól immár a négy makói önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság ügyvezetője megbízása – döntött róla legutóbbi ülésén a képviselő-testület. A szavazásra azért volt szükség, mert az ügyvezetők eredetileg idén november 30-ig kaptak mandátumot.
Az érintettek közül Nagy Nándort, a Városgazdálkodási Nkft. ügyvezetőjét (aki térítésmentesen látja el a Városfejlesztő Kft. irányítását is) és Kisistók Tímeát, a városi televízió ügyvezetőjét tavaly november 26-án, míg Zsámboki Erikát és Márton Imrét, a Makó Városi Kulturális és Közművelődési Kft. ügyvezetőit idén január 27-én nevezték ki határozott időre, azaz idén november 30-ig.
Az ügyvezetők bére változatlanul havi 350 ezer forint maradt. A testület a megbízás hosszabbításáról azért döntött, mert elégedettek a cégvezetők munkájával.
A szavazás előtt Török Miklós, a DK települési képviselője azt javasolta, hogy a testület a megbízásokat csak 2019. novemberéig hosszabbítsa meg, mondván: így az az évben esedékes helyhatósági választásokon felálló új testület nem kerül abba a helyzetbe mint a jelenlegi, hogy az ügyvezetőket majd idő előtt kelljen leváltania.
Ezt a módosító indítványt azonban a képviselők elvetették.