Star Wars őrület Makón

Major Zsuzsanna – Makó
Van, aki azon tanakodik, Chewbacca vagy Darth Vader jelmezben menjen az éjféli vetítésre, az igazi, vérbeli rajongók ugyanis minden moziban így tisztelegnek az új rész előtt. A sorban a hetedik epizód nem is kevés kalandot ígér, az előzetes alapján lesz miről beszélni az első vetítés után:
Makón is, mint szinte az összes hazai moziban kizárólag személyesen lehet jegyet venni a vetítésekre. Az egyik legnagyobb országos mozijegy értékesítő elektronikus rendszer nem sokkal a jegyek értékesítésének első pillanata után lefagyott, ezért döntöttek úgy, biztonságosabb a megszokott eladási módszer, a jegypénztári eladás.
Úgy tudjuk, a Makói Moziba szóló tikettek is szépen fogynak. A filmet több hétig vetítik a Hagymaházban. Megtaláltuk az egyik legnagyobb városi rajongót, aki azt mondta, inkább sugárhajtómű, mint a „fan=rajongó” szó másik jelentése szerint: ventilátor.
Olasz Krisztián az első jegyvásárlók között volt. Elmondta, a párjával és barátaival nézi majd meg a filmet. Egyébként minden könyvet olvasott, van amit angolul is, és május negyedikén minden évben újranézi a filmeket, ez olyan „May the 4th be with you” ünnep.
– Azt ígérték visszatér a régi trilógia hangulat, én azt várom – mesélte.