Széttrollkodták a kórházi gyűjtést

Korom András – Makó
Ez utóbbit az intézményt vezető Nagy Jenő mondta kérdésünkre. Hozzátette ugyanakkor, hogy nincs olyan kórház az országban, mely el ne fogadná, ha kapna valamit.
A két makói nő október 27-én írta ki a Facebookra, hogy november 3-áig fogadják az ágynemű adományokat, melyeket végül a makói kórháznak adományoznának.
Maguk sem gondolták, hogy ezzel elszabadul a pokol, a „képernyőbátor” trollok szidalmazzák majd az ötletet, aztán a makói, majd a vásárhelyi kórházat, a focit és a magyar kormány. A hozzászólók közt olyan is akad, aki neve és fényképe alapján tagja volt az előző képviselő-testületnek, de a választók kibuktatták onnét.
A kommentálók közt persze akadt olyan is, aki arra hívta fel a hozzászólók figyelmét, hogy az adománygyűjtéssel a makóiak csak maguknak, magukon segítenek.
A józan ész azonban vagy teljesen elhagyta a trollkodókat, vagy az értelem helyét a ki nem élt düh, bosszúvágy helyettesítette. Ami szomorú, mert a makaiak túlnyomó többségére – tapasztalatunk szerint – az önzetlenség, a másokon való segíteni akarás a jellemző.
Kolléganőnk mindenesetre megpróbált riportot készíteni a jótékonysági akciót szervezők egyikével, ám az azt mondta neki, hogy az interneten kapott rosszindulatú megjegyzések miatt nem akar szerepelni a nyilvánosság előtt sem ő, sem gyűjtőtársa.
Itt van mire haraptak a trollok kommentárjaikban: