Rózsika néni a Csárdáskirálynőért is átkerékpározott Makóra

Gajáta Fanni – Apátfalva
Pénteken még kórházba kellett mennie, azonban ma már kutya baja sem volt a 90 éves Rózsika néninek. Családja szerint jól ráijesztett mindenkire a rosszullétével.
– Tegnap még nevettek rajtam a kórházban, amikor azt mondtam, nem érzem magam öregnek – osztotta meg a polgármesterrel és a családdal az ünnepelt – Viccesen megjegyeztem, hogy csak 9 éves vagyok, mire mondták, hogy rakjak mellé még egy nullát is!
Szekeres Ferenc és Bálintné Siprikó Zsuzsanna köszöntette Rózsi nénit.
1925. április 25-én született Apátfalván Rózsika néni, aki világ életében a községben élt. 1954-ben házasodott meg, azonban már 26 éve özvegy. Egy fia és egy unokája van.
– Mi lehet a hosszú élet titka? Tudják, rengeteg dolgoztam. Már 14 évesen Makóra jártam át. Dolgoztam kendergyárban, szárítóban, földeken. Sose ittam vagy dohányoztam. Vasárnaponként a falubálokra elmentünk a férjemmel. Annak idején a Csárdáskirálynő előadásra átkerékpároztam Makóra! – mondta el Rózsi néni. – Úgy néz ki, jelenleg én vagyok a legidősebb a családban. Fiú testvére elhunyt, lánytestvére pedig Kiszomboron él. Az ünnepelt szabadidejében süt, főz, nagy kedvence a puliszka. – Reggelente az első dolgom az, hogy elolvassam az újságot – mondta.
Elárulta, hogy nagyon örült a köszöntésnek, amelyet Apátfalvától kapott. Tetszett neki az az oklevél is, amelyet Orbán Viktor küldött neki. Azonban először nem szerette volna a felhajtást.
Anya és fia.
– Aztán úgy voltam vele, hogy csak egyszer 90 éves az ember! – jegyezte meg viccesen.
Szekeres Ferenc, polgármester további jó egészséget és hosszú életet kívánt az ünnepeltnek.