A karjukra is kaptak autogramot a földeáki gyerekek

Oláh Nóra – Makó

A második osztályosok nem kevés izgalommal készültek a találkozásra, hiszen eddig jóformán csak olyan írók-költők műveit ismerhették meg és tanulták, akik már nincsenek az élők sorában, vagy ha mégis, akkor azok valahol a távoli ismeretlenségben tartózkodnak.

Most viszont személyes, élő közelségbe kerülhettek egy hús-vér irodalmárral – aki az „írás-költés-műfordítás klasszikus hármasán” kívül szerkesztő, egyetemi tanár, sőt fotós is egy személyben. Alkotói munkássága szerteágazó; célzott korosztályát pedig nem is lehet pontosan behatárolni: nyolc verseskötet, két kisregény, egy regény, egy novelláskötet, két esszékötet, húsznál több műfordításkötet és tizenkét gyermekkönyv, valamint négy CD-nyi megzenésített versanyag jelzi ezt a tematikus bőséget.

A Zsámbékon élő, ötgyermekes családapa az első percektől kezdve megtalálta a közös hangot a kisdiákokkal. A rendhagyó földeáki irodalomóra – a fotókon is jól látható – hangulatát megalapozták a felolvasott vicces történetek, humoros versek, olyannyira, hogy a sorok végét a gyerekek már nevetve, együtt mondták a szerzővel. A közönség soraiban nemcsak a zsengébb korosztály foglalt helyet, hanem „komoly” felnőttek is, akik éppolyan jól szórakoztak ezen az író-olvasó találkozón,  mint a kisebbek.

Lackfi János mesélt a munkájáról is; a Házasság hete című rendezvénysorozatban például a feleségével együtt ugyancsak tevékenyen részt vettek.

Egy valódi hírességtől persze illik autogramot is kérni – erre alkalmas papírlap híján a gyerekek nem jöttek zavarba: a karjukra kérték a jó ismerőssé vált költő aláírását…