Visszaszámlálás…

A gyerek: talán úgy gondolja, hogy bőven van még ideje módosítani – természetesen tévéreklámok hatására – a minden héten végleges kívánságon. Ami persze, szülő általi szerető gondosságból, rég megrendelve. Természetesen Angyalkától avagy Jézuskától… Nem feltétlen világnézeti ingadozásból, mint inkább, ahogy épp a szájra jön. Közös játék, amiben mindkét fél – változó intenzitással, de – benne van. Fáradtságszinttől is, elkényeztetéstől is, a szülő kreatív leszerelési technikáitól is függ, hogy a nyavalygás milyen fokra hág, amikor kiderül, hogy a „már csak” – a gyerek perspektívájából: „Még olyan sokat kell addig aludni?!”. A karácsonyfadísz készítés ilyenkor mindenre jó. A kreativitás kifejeződésénél talán még fontosabb funkciója: a várakozásból, türelmetlenségből, izgalomból fakadó feszültség oldása, kvázi alkotó tevékenységgé avanzsálása.

A szülő: egész biztosan sakkozik. Pénzzel, idővel, lehetőségekkel és lehetetlenségekkel. Váltakozik benne öröm és kétségbeesés, hajsza minden után és megtorpanás a „hogyan”-októl. Még el se jött, máris a lelazulás esélyével kecsegtető, kevésbé túlterhelt szilveszterre ugrik az agy. Vagy legalábbis, valami felrémlő idillt kotor a mélyből, emlékekből elő – saját gyerekkora karácsonyait. Ez a lényeg: idillit teremteni. S hogy a kísérletben melyik összetevő – tudniillik: ráfordított pénz, szükséges idő, odafigyelés, meleg szeretet – mekkora szerepet kap, az függ a tudatosság szintjétől, az odakoncentrálás mértékétől. Összességében azért nyugodtan bevallhatja bárki, aki szülő: nem kis feladat! Minden esetre, nem biztos, hogy a napok fogyásával egyenes arányosan fogynak a karácsonyig elvégzendő teendők, és rövidülnek azok a bizonyos bevásárló listák! Mivel dolgozó népségről beszélünk, igazából ez a hét szolgál mindarra, amit rákészülésnek hívunk. És nem kell ahhoz sok, hogy lelki ráhangolódásból eszeveszett hajsza, családi idillből pattanásig feszült hangulat kerekedjen. A belső harmónia ilyenkor elég kemény erőpróba alá kerül! Így nézve pedig, annak van igaza, aki kihívásnak veszi az egészet. Mármint, hogy azt a bizonyos „Boldog karácsonyt” sikerül-e megvalósítani, vagy sem.

Következményei persze mindkét kimenetelnek vannak. Rövid és hosszú távon is.

Ezen gondolkodtam el picit, miután lassan húszas éveiket kezdő – nem csak makói – fiatal diák-felnőttekkel keveredtem diskurzusba.

Arra törekedtem, hogy minden véleményüket és megszólalásukat ítélkezés mentesen fogadjam. Hogy megértés születhessen. Esetleg kölcsönös. De részemről – mint aki szülői szerepet is betölt – mindenképp: valamiféle tanulság vonódhasson le.

Minimum elgondolkodtató…

A fiatal: (persze biztos, hogy nem mind, bár fogalmam sincs, hogy ebből inkább kivételek vannak csak, vagy ez a gyakoribb…) egy héttel karácsony előtt, a megiható alkohol mennyiségének, helyszínének és társaságának lehetőségeivel van elfoglalva. Mondanom sem kell, hogy nem családi körben értve mindezt. És anélkül az illúzió nélkül, hogy ettől lenne „boldog”, akár a karácsonya. És keresztény kultúra ide vagy oda: „Isten úgysincs!”. Ennélfogva kiürült szokás, bulizásra fordítható dologtalan időszak a karácsony.

Említem mindezt: ítélkezés nélkül. A kritika persze megszólal. De legokosabb talán, ha kapásból nem rájuk irányulóan. Mert valószínű, hogy mindez már csak következménye valami eddigi tapasztalatuknak.

Kisgyerekes szülőként pedig, talán a vastag tanulság a lényeg, nem a szörnyülködés.

Őszintén végiggondolva: nem egy könnyű ügy a karácsony!