Karácsonyi díszeket készítettek a Galamb diákjai

Gajáta Fanni – Makó
A karácsonyi vásárt eredményhirdetés nyitotta: a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai is kupakgyűjtésbe fogtak a súlyos agydaganatban szenvedő szegedi Gyaraki Boglárkáért. A nyertes 10. e osztály 23 és fél kilónyi műanyagkupakot gyűjtött össze. Bereczkiné Kovács Erzsébet büszke a gyerekeire, akiknek díja egy gesztenyéstorta volt.
Ezután kezdődött a karácsonyi vásár az iskola aulájában, ahol diákok által készített karácsonyi asztali-, és fadíszek is beszerezhetők egészen szerdáig.
– Természetes alapanyagokat használtunk, nagyon sok fenyő-, tujaágat és tobozokat – árulta el Andruskóné Molnár Ibolya, az intézmény gyakorlati szakoktatója. – Két osztály készítette: a tízedikes és végzős dísznövénykertész osztályok.
– Fenyőtobozokból készítettem díszeket a karácsonyi vásárra – tette hozzá a 18 éves Varga Tímea. – Azért választottam ezt a szakmát, mert pár évvel ezelőtt nyáron egy dísznövénykertészetben dolgoztam és nagyon megtetszett akkor.
Az iskola diákjai mellett a Makói Portékatár és egy helyi szíjgyártó termékeit is felvonultatták a jótékonysági vásáron, mely bevételéből a dévai árvaházban élő gyerekeknek visznek szerdán tartós élelmiszereket.