Czirbus Gábor lehet Makó alpolgármestere

Két alpolgármesterrel dolgozna, az egyikük a gazdasági, kulturális és egészségügyi, míg a másikuk a szociális és városüzemeltetési feladatokat látná el, hogy a városvezetés hatékonyan képviselje a makóiak érdekeit – jelentette be október 3-i sajtótájékoztatóján Farkas Éva, még mint a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. A megválasztását követő azonnali 7 intézkedés közt emlegetett ezen pont azonban egyelőre még kétséges.
Az azonban biztosnak látszik – legalábbis információink szerint- , hogy egy alpolgármestere biztosan lesz a városnak, mégpedig Czirbus Gábor. A Makói Általános Iskola és Alapfokó Művészeti Iskola Almási tagintézménye eddigi vezetője a 7. választókörben nyert mandátumot, mégpedig 532 szavazattal, mely az itt leadott voksok 47 százalékát jelentette.
A belvárosi játszóterek és a Nagyér sétány felújítását, a főtéri üres üzletek bérleti adását a makói vállalkozók előnyben részesítésével, a Bartók iskola felújítását, a Hunyadi és a Szegfű utcai parkolási gondok megoldását, a Szent István téri sportpálya felújítását valamint a városi sportegyesületek kiemelt támogatását ígérő programjával Molnár László eddigi képviselőt magasan legyőző Czirbusra egyébként várhatóan az ifjúsággal és a sporttal kapcsolatos feladatokat szabja majd Farkas Éva polgármester.
A győztes polgármester és a települési képviselők egyébként szombaton délelőtt a városháza házasságkötő termében rendezendő ünnepségen veszik át mandátumukat, az új testület alakuló ülése – melyen részt vesz és felszólal Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője – október 23-án lesz.