Pali bácsi hajdanán zenebohócnak készült

Oláh Nóra – Makó

– Először is nézzünk egy rövid áttekintést azokról a teendőkről, amelyekkel naponta foglalkozol – már ha egyáltalán esetedben lehet rövid áttekintésről beszélni:
– Húsz éve, jóformán a megalakulásától kezdve a Magán Zeneiskola tanára vagyok, jelenleg a könnyűzenei szakképzés (tánc- és rockzene) területén dolgozom. Negyven diák – 8 évestől a harminc fölöttiekig – jár az óráimra. Gyakran kapok személyre szóló, vagy a tanítványaimmal közös felkérést rendezvényekre, ezeket szívesen vállalom, bár sokszor nehéz mindenkinek eleget tenni, főleg ha különböző helyszíneken szinte egymást érik a programok. (Persze nemet mondani még nehezebb…) Vasárnaponként a belvárosi református templom kántora vagyok, ezt a tisztséget jóformán egyenes ágon örököltem, hiszen a dédapám és az édesanyám is ugyanitt teljesítették ezt a szolgálatot. 1992 óta tagja vagyok a városi vegyeskarnak is, bár a próbákra csak alkalomszerűen tudok eljutni, de a kórusfellépésekre igyekszem velük tartani.

– Legendásan pörgős munkatempót diktálsz. Hogyan, milyen módszerrel lehet ezt bírni?
– Szerencsére a hivatásomnak minden eleme a kedvemre való, hiszen bármilyen területen is tevékenykedek éppen, valami módon mindig a zenével foglalkozhatok, és diákok vagy felnőtt-társak között lehetek, így a fáradtságot mindig ellensúlyozza a munkámból fakadó feltöltődés. Persze regenerálódásra nekem is szükségem van, otthon igyekszem kipihenni magam.

– A másik legendás tulajdonságod a számtalan hangszerfajta avatott megszólaltatása. Sima egyszerű varázslat ez, vagy sok-sok tanulás természetes velejárója?
– Több hangszeren papíron is dokumentált tudást szereztem: 3 évig furulyán, 4 évig klarinéton, ugyaneddig fagotton, 5 évig zongorán és 1 évig gitáron tanultam. De hangszertudást autodidakta módon is el lehet érni. Mivel szeretem a ’70-es, ’80-as évek rockzenéjét, 17 éves koromban indíttatást éreztem arra, hogy megtanuljak basszusgitározni. Ugyanígy önszorgalomból kezdtem játszani szaxofonon, citerán, orgonán és dobon.

– Akkor erre is igaz az a megállapítás mint a nyelvtanulásra: minél több fajtáját ismerjük meg, annál könnyebb a következő elsajátítása?
– Mindenképpen. Az alap a lényeg: a hallás és a ritmusérzék, hozzá pedig a kottaolvasásban szerzett gyakorlat. Ha mindezek megvannak, és már kialakult valamilyen szintű rutin más hangszereken, valóban egyszerűbben és gyorsabban bevésődik az új ismeret. Persze jó adag kedv is kell hozzá, ami nekem már eléggé régi keletű: óvodás koromtól ugyanis zenebohócnak készültem. Tulajdonképpen ez a pályaorientáció többé-kevésbé megvalósult…

– Melyik kedvenc hangszered, zenei műfajod?
– Kifejezetten kedvencem egyikben sincs. A hangszerek közül azok állnak közelebb hozzám, amelyek mellett lehet énekelni. Sokféle zenei műfajt kedvelek, tulajdonképpen hangulatfüggő, hogy mikor melyiket hallgatom szívesebben – csak az a lényeg, hogy igényes és tartalmas legyen.

– Akad-e még olyan hangszer, amin még szívesen megtanulnál?
– Évekkel ezelőtt kaptam ajándékba egy pánsípot, nyilvánvalóan nem dísztárgyként, hanem „használati célra”. Egyelőre még csak várja a megszólaltatást, de mihelyt időm engedi, pótolom a hiányt.