Brutális: lejárt, penészes sajtokból készült a Mackó, a Falujava, a Margaréta és a Camping
Egy fővárosi sajtgyártó üzemben pedig bevett gyakorlatnak számított, hogy lejárt alapanyagokat és selejtes késztermékeket hőkezeltek és használtak fel újra a gyártás során. A „friss” termékekbe több éve lejártak is bedolgozásra kerülhettek. A lejárt termékek jelentős része gusztustalan, szennyezett, penészes, rovarokkal belepett volt.
Az országos főállatorvos által nyáron elrendelt tejágazati ellenőrzés folytatásaként a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) négy megyében tartott célellenőrzést az elmúlt időszakban. A Bács-Kiskun és Vas megyében található sajtüzemekben csupán apróbb hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök. Bőven akadt azonban dolguk a szakembereknek Nógrád megyében, ahol a célellenőrzés eredményeként egy olyan engedély nélkül üzemelő tejpalackozó egység működését tiltották meg, ahonnan naponta 500–1200 liter tejet szállítottak ki. A vizsgálat során több mint 500 liter jelöletlen, nem nyomon követhető, tartályos és már kipalackozott tejet foglaltak le.
Egy fővárosi sajtüzemben a KÜI vizsgálata során kiderült, hogy rendszeresen hőkezelték a lejárt alapanyagokat és selejtes termékeket késztermékeik előállításához. Az élelmiszer-biztonsági hatóság eddig 160 tonna ilyen alapanyagnak szánt terméket semmisített meg azonnali hatállyal. A cég készletét zárolták, az üzletekbe kikerült késztermékek visszahívása folyamatban van.
Az ellenőrök által készített videó:
Előreláthatólag több tízmillió forintos bírság várható a két ügyben.
Az érintett sajtok a Nébih listája szerint.:
Auchan kördobozos paprikás 140 g 2015.04.17 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos paprikás 140 g 2015.05.07 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos téliszalámis 140 g 2015.04.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos téliszalámis 140 g 2015.06.02 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos tejszínes 140 g 2015.04.23 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos zöldfűszeres 140 g 2015.04.16 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos zöldfűszeres 140 g 2015.04.30 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping Grillezni való Barbecue ízű 500 g 2015.02.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos medvehagymás 140 g 2015.04.16 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos Mix 4-es 140 g 2015.05.04 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos Mix 4-es 140 g 2015.06.08 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos Mix 4-es 140 g 2015.06.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos natúr 140 g 2015.05.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos natúr 140 g 2015.06.10 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos paprikás 140 g 2015.06.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos paprikás 140 g 2015.04.29 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos sonkás 140 g 2015.06.02 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos sonkás 140 g 2015.06.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos téliszalámis 140 g 2015.04.14 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos téliszalámis 140 g 2015.06.08 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos téliszalámis 140 g 2015.06.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos tejszínes 200 g 2015.04.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos zöld fűsz. 140 g 2015.01.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos zöld fűsz. 140 g 2015.05.05 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka ementáli ízű 100 g 2015.08.26 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka ementáli ízű 100 g 2015.09.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka laktózmentes 100 g 2015.09.19 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka natúr 100 g 2015.09.19 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka natúr 100 g 2015.09.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka toast 100 g 2015.09.19 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka toast 100 g 2015.09.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka zöldfűszeres 100 g 2015.07.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka zöldfűszeres 100 g 2015.09.17 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tégelyes natúr 125 g 2014.12.10 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős kolbászos 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős medvehagymás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős medvehagymás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős paprikás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős paprikás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős paprikás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős sonkás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős téliszalámis 100 g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős tejszínes 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős tejszínes 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős zöldfűszeres 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Champignon blöckchen 100 g 2015.07.12 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Champignon blöckchen 100 g 2015.07.23 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Coop lapka Tejszínes 100 g 2015.08.29 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Coop lapka Toast 100 g 2015.08.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Creamy mix 200 g 2015.08.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
ERU MIX R.box 140 g 2015.07.17 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka snack 100 g 2015.09.24 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka snack 100 g 2015.09.04 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka szendvics 100 g 2015.09.01 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka toast 100 g 2015.08.27 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka toast 100 g 2015.09.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava tömlős sonkás 100 g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Gasztro lapka 150 g 2015.06.03 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Goldhappchen 200 g 2015.09.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Hortobágy kocka téliszalámis 200 g 2015.03.24 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Hortobágy tömlős magyaros 200 g 2015.03.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Mackó lapka sandwich 125 g 2015.05.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Mackó lapka toast 125 g 2015.06.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Mackó lapka zöldfűszeres 125 g 2015.05.10 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta kördobozos zöld fűsz. 140 g 2015.06.04 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta lapka fitt 125 g 2015.08.13 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta Slices snack 100 g 2015.07.30 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta tömlős snidlinges 100 g 2014.12.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta tömlős sonkás 100 g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát csípőspapr. Kördobozos rd. 140 g 2015.06.24 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát lapka Snack 100 g 2015.09.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát lapka Szendvics 100 g 2015.09.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát lapka toast 100 g 2015.08.27 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát sonkás kördobozos rd. 140 g 2015.06.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát tejszínes kördobozos rd. 140 g 2015.06.26 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát tömlős sonkás 80 g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Reál lapka ementáli 100 g 2015.08.29 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Reál lapka natúr 100 g 2015.09.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Reál lapka toast 100 g 2015.09.03 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tomate blöckchen 100 g 2015.07.05 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp kördobozos Csípőspaprikás 140 g 2015.06.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp kördobozos Zöldfűszeres 140 g 2015.06.26 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp lapka Edam ízű 150 g 2015.07.08 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp lapka Toast 150 g 2015.08.01 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp tömlős Csípőspaprikás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp tömlős Csípőspaprikás 100 g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Víkend kördobozos natúr 140 g 2015.04.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Víkend kördobozos natúr 200 g 2015.03.06 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Víkend kördobozos sonkás 140 g 2015.01.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Víkend kördobozos sonkás 140 g 2015.06.05 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Víkend tömlős natúr 80 g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta lapka 100 g 2015.09.03 Jelölési hibás, mert állati eredetű alapanyagot is tartalmaz.
Margaréta lapka szendvics 100 g 2015.08.07 Jelölési hibás, mert állati eredetű alapanyagot is tartalmaz.