X-Faktoros sztárokkal zárult a Hagymafesztivál

Bojtor Boglárka – Makó
Három nap alatt több ezren fordulnak meg a szökőkútnál. Az egész napos gyerekprogramok mellett a kicsik minden hintát kipróbálhattak, ami csak megtetszett nekik. A körhintán folyamatos küzdelem folyt, hogy ki lesz a gyorsabb, aki hamarabb felmászik a ló hátára és mehet még egy kört. E mellett ma bohóccal is találkozhattak a vásárban és koncertet is hallgathattak a kisgyermekek és szüleik.
Délután a Maros Táncegyüttes műsorára sokan kíváncsiak voltak. Ettől kezdve újra tömve lett a makói főtér. Öt órakor átadták a Fesztivál Díjakat is. A zsűri elsősorban a termékeket és a standot, valamint az imázs és a fesztivál közötti kapcsolatot pontozta. Az így megszületett eredmény alapján a díjazottak a következők lettek: Czagány József Gazdabolt, Csanád és Térsége Gazdakör, Hagymavirág Foltvarró Egyesület, Rébeli-Szabó János, Bruder János Kertbarát Kör, Míves Munkák Mesterei, Makó és Térsége Turisztikai Egyesület és a LOVELY Handmade for you standja.
Hat óra előtt már megtelt a színpad előtti tér is. Rengetegen várták L. L.Junior koncertjét, aki két táncosával érkezett Makóra. Végig nagyon közvetlen volt a közönséggel, sokukkal még fotózkodott is a színpadról, majd a fellépése végén autogramot osztogatott.
Danics Dóra koncertje szintén nagy sikert aratott. A győztes dalának eléneklése előtt egy fiatal párt hívott fel a színpadra, hogy ők táncoljanak az előadása alatt. Mint mondta, ez már számára egy hagyománnyá vált.
Utána a By the Way lépett a színpadra. Megérkezésük előtt már több általuk előadott dalt énekelt hangosan a közönség, hátha ezzel hamarabb felcsalogatják őket. A fiúk bevallották, hogy nagyon zavarban vannak, hiszen hatalmas volt a közönség. Szerencsére ez egy szempillantás alatt elmúlt, és a tőlük elvárható színvonalú koncerttel kedveskedtek a srácok a megjelent nézőknek.
Képeink a zárónapról: