Négy éve kezdték, ma fejezték be a makói szennyvízcsatorna építését

Befejező, záró fázisába lépett a dél-alföldi régió egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása, a Környezet és Energia Operatív Program keretében megvalósult Makó és térsége – Apátfalva, Földeák, Kiszombor, Magyarcsanád, Maroslele – szennyvízcsatornázása. A projektben összesen 350 km szennyvízvezeték, valamint 14 ezer 416 új háztartási bekötés épült meg. Emellett Makó korábban meglévő hálózatának egyötödét is újjáépítettek. A projekt megvalósulása jelentős minőségi változást hoz Makó és térsége szennyvízkezelésében, a szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatásokban, hiszen már nem nem kell tartani a talajvizek további szennyeződésétől.
Napfénnyel működik a szennyvíztisztító iszapkezelője.
A beruházás 2010 novemberében kezdődött a Makói szennyvízcsatorna-hálózat rekonstrukciójával, majd 2011 folyamán indultak a csatornaépítési munkálatok, illetve a szennyvíztisztító telep bővítése. A kivitelezési munkálatok döntő része befejeződött az előírt határidőre, jelenleg a próbaüzem zajlik az érintett településeken, amelynek befejezési határideje a mai nap, azaz szeptember 17.
A beruházás megvalósulását az egyedi és hatékonynak bizonyult lakosságiönrész-finanszírozás is segítette, mivel a lakástakarékpénztári konstrukció lehetővé tette mind a gerincvezeték, mind pedig a házi bekötések finanszírozását.
A fejlesztés keretében bővült a szennyvízcsatorna-hálózat Makón, Kiszomboron, Maroslelén, Földeákon, Apátfalván és Magyarcsanádon pedig kiépült. A hat településen közel 550 km szennyvízcsatorna, 34 db új szennyvízátemelő, valamint 14 ezernél több új házi bekötés épült, hatszorosára növelve az ellátott háztartások számát.
A meglévő szennyvíztisztító telep biológiai tisztítási kapacitása közel kétszeresére, azaz 52 ezer 500 lakóegységre növekedett. A káros környezeti hatásokat csökkentő elemként új szennyvíziszap-kezelő és -elhelyező, napenergiát felhasználó rendszer létesült, amely évente több mint ezer tonna víztelenített iszap kezelésére alkalmas, amelynek végső felhasználója a mezőgazdaság lehet. A fejlesztés eredményeképpen a telep alkalmassá vált arra, hogy csak a lehető legmagasabb hatásfokú biológiai tisztítási folyamaton keresztüljutott, minden hazai és nemzetközi határértéket teljesítő tisztított szennyvíz kerüljön vissza Marosba.
A szennyvízberuházás hosszú távon csökkenti a belvízveszély kialakulását, egyúttal védi Makó és térsége ivóvízbázisát is.