A makói Mágori Dániel fekete-fehér képvilága

Oláh Nóra – Makó

– Mi adta a kezdeti érdeklődést a fotózás iránt; hirtelen felismerés vagy lassú folyamat, külső vagy belső indíttatás volt-e ez?
– Belső indíttatásra kezdtem el érdeklődni a fényképezés iránt, úgy 18 éves korom táján. A tudatosodás és a fejlődési folyamat mindenképpen fokozatos, és az utóbbi tényező reményeim és terveim szerint még sokáig tart, hiszen sosem vagyok megelégedve a pillanatnyi tudásommal. Mindig lehet és kell is továbblépni, mondhatni az útkereső fázisnál tartok.

– Milyen stílusjegyek, gondolati és képi törekvések jellemzőek a fotóidra?
– Fekete-fehérben valósítom meg elképzeléseimet, méghozzá inkább a sötétebb tónustartományok felé elmozdítva. Kedvelem a szimmetriát, ezt igyekszem képeimen is megvalósítani. Témaválasztás terén első helyen áll az úgynevezett utcai fotózás (street photography), egyébként szívesen fogadom a kötöttebb tematikus kihívásokat is. Szeretek a fotóimba szimbolikus tartalmat rejteni – illetve elvont gondolati tartalmakat vizuálisan megjeleníteni.

– Mindenképpen jó, ha akadnak segítőtársak ezen a pályán, akik technikailag, emberileg és szakmailag támogatnak, bátorítanak. Számodra kik ezek a személyek?
– Tavaly nyáron csatlakoztam a Makói FotóBarátok csapatához. Mindenképpen megemlíteném Kis Lajos alkotótársam nevét, akinek köszönhetően megismertem az úgynevezett ambrotípiát, amely egy nedves kollódiumos eljárás 1851-ből. Ezt az ősi képrögzítési technikát az ő segítségével gyakorolhatom. Sokat köszönhetek Dömötör Mihály fotóművésznek is, aki évről-évre folyamatosan hasznos szakmai tanácsokkal, útmutatással látja el a makói fotósokat, pályázatokon értékeli munkáikat és megnyitja a kiállításokat. Számomra külön megtiszteltetés az is, hogy Karsai Ildikó grafikusművész meghívott a NATURA művésztelepre, ahol megismerkedhettem a kortárs magyar képzőművészet rangos képviselőivel – az ő alkotómunkájuk példaértékű és inspiráló az én számomra is.

– Véleményed szerint jó ízléssel milyen szintig szabad a trükköket, a manírokat beengedni a fotózás folyamatába?
– Határozottan ellene vagyok mindenféle öncélú trükközésnek, az az út sokakat téves irányba vezet. Természetesen adódnak helyzetek amikor élni kell a technika által nyújtott lehetőségekkel, de ez is akkor a leghatásosabb, ha a szemlélő számára rejtve marad, csupán a végeredmény lesz tökéletesebb. Én a digitális kameránál is mindössze azokat az alapvető változtatásokat használom, amelyet az analóg technika is lehetővé tesz. Ha ideálisak a fények és a kompozíció, ha a fotóshoz közel áll a téma, amit megörökít, akkor utómunkálatokra szinte alig van szükség a jó végeredményhez, ezek híján viszont a legprofibb technika sem tesz csodát a képpel. Mondhatni, a gombnyomás pillanatában dől el minden…

-Mit gondolsz, melyek lehetnek az alapvető különbségek egy szakmailag magas szinten képzett hivatásos fotós és egy fotóművész között?
-A különbség a látásmódban és az elvárásokban rejlik. Más-más probléma és kihívás érdekli őket egy adott szituációban. Aki hivatalból, adott szakterületen tevékenykedik, azt mindenképpen köti valamilyen tematika, a megbízó elvárása. Kifinomult tudást, rutint szerez azon a területen, és igyekszik ennek a tapasztalatnak a birtokában a legjobbat kihozni a helyzetből. Ezzel szemben a fotóművész tágabb térben mozoghat, szabadabban mérlegelhet, hiszen nem feladatot teljesít. Bátrabban kísérletezhet, megteheti, hogy a pillanatnyi ihlet vezesse és engedjen a kihívásoknak.

– A mindennapi életedbe hogyan fér bele a fotózás?
A munkabeosztásom miatt nyáron nincs igazán időm alkotni, így ez az élménygyűjtés ideje. Ősztől tavaszig viszont többet utazhatok, megvalósíthatom a bennem lakozó legkülönbözőbb ötleteket. Tervezem, hogy kerékpártúrával egybekapcsolva körbefotózom a környéken mindazokat a látnivalókat, amelyeket érdekesnek találok, az első képek már el is készültek. Egyre inkább témasorozatban gondolkodom, egyszer majd ilyen sorozatokból összeválogatott, tematikailag egységes saját kiállítást szeretnék.

Fotó: Mágori Dániel