Színésznő nyit játszóházat a Korzó Kaszinóban – képgalériával

Korom András – Makó
A Széchenyi téri egykori Korzó Kaszinóra a legtöbb makói már csak úgy emlékszik, hogy a bejáratnál működött a fagylaltos pultja, míg a felnőttek számára érdekesebb sörös pult a hátsó részében. Persze az épületben a kaszinó bezárása után még kínai bolt is működött itt, majd az is bezárt. Az önkormányzat azonban most talált rá bérlőt, mégpedig a makói származású Veréb-Tóth Krisztina színésznőt, aki egy barátnőjével egy játszóházat már kitalált a fővárosban.
– 18 hónapos kislányom adja adta az ötletet, hogy teremtsek játszóházat, s arra gondoltam, hogy Makón teszem ezt meg, hiszen itt még nincs ilyen – árulta el Veréb-Tóth Krisztina. Hozzátette: a Sajtkukac játszóház teljes berendezését ő biztosítja, s ide olyan eszközöket hoz, melyekkel a gyerekek játékosan fejleszthetik képességeiket, készségeiket. De gondolt a felnőttekre is, hiszen őket luxus masszázsfotelekkel várja. De lesz zenebölcsi, érkeznek ide színészek, s nagy hangsúlyt fektet majd a legnagyobb ünnepekre, így a télapóra, a karácsonyra is.
Az egykori Kaszinó ma is impozáns nagyterme.
– Ezer kérdőívet küldtünk ki a makói bölcsődékbe, óvodákba és iskolákba, hogy felmérjük, van-e egyáltalán igény ilyen játszóházra. 812-őt kaptunk vissza, s az azokat kitöltők 98 százaléka azt mondta, hogy lenne, ezért vágunk bele – tette hozzá Veréb-Tóth Krisztina.
A leendő játszóházban a gyerekek 1000 forintért akár egész nap ellehetnek, de vállalnak majd gyermekmegőrzést is.
Azt már Buzás Péter polgármester mondta el a Korzó Kaszinóban ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón, hogy a város két bírósági szakértő véleményét is kikérte a bérleti díj megállapításához. Ezekhez igazodva 5 évre köt szerződést az épületrész hasznosítási pályázatra egyedül jelentkező, a munkaügyi központ Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatását is elnyert Veréb-Tóth Krisztinával. Akinek 5 évre adják bérbe a volt kaszinó összesen 309 négyzetméteres helyiségét. A bérleti díj az első évben négyzetméterenként havi nettó 200 forint, a második évben 400, a harmadikban 600, a negyedikben 700, míg az ötödikben 800 forintra emelkedik.
Buzás Péter szerint a város jó üzletet kötött.
A város ráadásul vállalta azt is, hogy a bérbevétel előtt mintegy 6 millió forint értékben rendbe is teszi az aranyozott díszekkel ellátott helyiséget, így az tisztasági meszelést kap, korszerűsítik a fűtését, s kifestik az üzlethelyiség külső részét, illetve hőszigeteléssel látják el – makói vállalkozók kivitelezésében – a kirakat alatti lábazatot. A felújításra a város Jankó Sándor makói vállalkozó cégével, a Mester Bau Holding Kft-vel, míg az épületgépészeti munkákra a szintén makói Rakonczai János Jacksson Bt-jével kötött szerződést.
Az egykori Korzó Kaszinót a tervek szerint november 10-én adják át a bérlőnek, aki ezt követően rendezi majd azt be.
A volt Korzó Kaszinó most: