Lányarcok rajzokon és fotókon

Oláh Nóra – Makó

Két olyan fiatalember tevékenykedésébe nyerhet betekintést a látogató, akik iskolai léptékkel mérve már hosszú utat tettek meg, ugyanakkor ha egy teljes életpályát veszünk alapul, bizony még nagyon az elején járnak. Alsó tagozatos koruk óta jártak rendszeresen a művészeti foglalkozásokra, gyakorlatilag ott nőttek fel a padban. Kitartó munkával sajátítottak el minden mesterfogást, amelyeket a képzés adhatott számukra, és hozzá „kibontogatták” saját stílusukat, és felismerték a lehetőségeiket, elérhető céljaikat. Jelenleg is vissza-visszajárnak, papírral-ceruzával feltöltődni egy gyors rajz erejéig, aktuális dolgokról konzultálni, és persze kivívni a fiatalabb növendékek tiszteletét.  

Amikor Kürtösi Tamás először toppant be képzőművészet órára, a nagyok éppen a térábrázolás nehézségeivel küszködtek. (Végtére is valóban  nem egyszerű a három dimenzióban látott világot két dimenziósra átalakítani, adott szabályszerűségek alapján.) Erre jött egy szótlan kis diák, akinek a fejében mindez már készen volt, ösztönösen ráérzett a tér leképezésének lényegére, és mindenféle megerőltetés nélkül olyan élethű enteriőrt varázsolt a lapra, hogy még a nagyok is megilletődve nézték. Ugyanilyen fejlett arányérzékkel is rendelkezett, és nem  volt igazán szükség direkt irányításra – némi tanácsadás után önállóan rá lehetett bízni bármilyen (életkorát messze meghaladó nehézségű) rajzi teendőt. Később kialakult a saját összetéveszthetetlen stílusa: apró, sűrű vonalakból álló finom, szinte vibráló tónusháló, amelynek segítségével következetes alapossággal építette fel képeit, általában a kedvenc eszközei, a fekete tűfilc, később a rajzszén és a pittkréta segítségével. A kiállításon főképpen tanulmányrajzaival szerepel – ennek tudatos gyakorlása a szakirányú fejlődés záloga.

Kürtösi Tamás

Az életszerű vizuális kihívásokat egyébként is szívesen vállalja, főleg a portrérajzolásban szerezett komoly rutint és jogos népszerűséget például lakhelyén, Földeákon. Mindamellett a képzelőerejét is igyekszik edzésben tartani, ilyenkor születnek ösztönösebb és érzékenyebb, szabadabb asszociációkkal és egyedibb többlettartalmakkal felruházott alkotásai. Tamást az életútja egyértelműen a képzőművészet felé viszi, már csak az a kérdés, hogy autonóm alkotóművésszé válik majd egyszer, vagy az alkalmazott grafikusi pálya valamelyik fokán talál érvényesülési lehetőséget magának.

Tézsla Pityu korai rajzain mindig nyomon követhető volt az éppen aktuális természettudományos és technikai érdeklődése: az akvarisztika, aztán a hüllők és a kisemlősök majd az ornitológia s vele együtt a madárrajzok, amelyek már részletgazdagabb formát öltöttek és élőhelyükkel együtt ábrázolva jelentek meg. Ő is a vékony fekete filctollas tónusrajzolást részesítette előnyben, a színeket változatos karakterű precíz vonalazással helyettesítette. 

Tézsla István

Maximalista lévén őt is egy egészséges elégedetlenség hajtja, egyre tökéletesebb eredményre törekszik. Igazi kutató szellem. ami felkelti a figyelmét, abba a lehető legalaposabban próbálja beleásni magát, nem éri be félmegoldással. Ahogy telt az idő, kibővült vizuális érdeklődése: a rajzolás mellett a fotózás felé kezdett nyitni, amely aztán fokozatosan át is vette az önkifejezés elsődleges szerepét. Fáradhatatlanul konzultál szakemberekkel, alkotótársakkal, hogy elmélyedjen technikai tudása, miközben a témák között kalandozva keresi a számára legmegfelelőbbet. Korszakok itt is váltogatják egymást – szerencsére, hiszen az válik majd igazán hiteles képalkotóvá, aki többféle utat tud és mer keresni.

A mostani kiállításon viszont egyöntetű anyagot – portrékat –mutat be, amelyeket láthatóan jó kedvvel, friss lendülettel készített; ez a nagyon fiatal, nagyon nyughatatlan útkereső most úgy tűnik, révbe ért. No, nem a hosszú pályafutás derekának révébe, csupán az első biztos állomáshoz, amelyet még sok fog követni. Hiszen aki tizenévesként ilyen kiegyensúlyozott majdnem-önálló tárlattal képes meglepni a nézőket, annak borítékolható a további siker.

Virtuális tárlat az alkotók kiállításából:

Fotók: Tézsla István