30 milliós programsorozattal erősíti a lakótelepi közösségeket a Jobb Makóért Egyesület

Bojtor Boglárka – Makó
A Jobb Makóért Egyesület 29 millió 992 ezer 603 forint támogatást kapott a „Jobb Makóért közösségi összefogással” című program megvalósításához az Új Széchenyi Terv keretében. Ennek fő célja a közösségépítés. A létrejövő LISZI, vagyis a Lakótelepi Integrált Szolgáltatói Iroda, valamint egy interaktív internetes weboldal, és egy kapcsolódó Facebook oldal is nagy szerepet kap majd a célcsoportok tájékoztatásában. A terv akcióterületei a Csanád vezér tér, a Deák Ferenc utca és a Rudnay lakótelep lesz, ezzel 656 itt lakó életét kívánják jobbá tenni a rendezvényekkel, melyeken azonban máshol lakók is részt vehetnek majd.
– A program a megjelölt körzeten belül igyekszik minden korosztály számára érdekes, élvezhető és hasznos rendezvényekkel szolgálni. Célunk a lakóközösség összehozása és a szabadidő aktív eltöltéséhez megfelelő programok szervezése – mondta Weszely Tamás. Majd hozzátette, hogy mindezek mellett más tevékenységek, szolgáltatások is kapcsolódnak a projekthez, például a jogi és életviteli szaktanácsadás.
Egy év alatt közel hetven program várja majd a kikapcsolódni vágyókat, például családi napok, hagyományőrző rendezvények, egészségnevelési akciók, de adománygyűjtéseket is szerveznek majd, és a tervek szerint tizenöt lakossági fórumot is összehívnak.
A Jobb Makóért Egyesület pályázatának fő célja, hogy megváltoztassa a lakótelepi emberek életszemléletét és felhívja a figyelmet a közösségfejlesztés fontosságára. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy a belvárosi lakókörnyezetben élők egymást megismerjék és később is segíthessenek a közelükben élőknek. Nem titkolt cél továbbá partnerség kiépítése együttműködő civil szervezetekkel, egyházi közösségekkel, más intézményekkel.