Makó
Balettosok nyüzsögnek a héten a Kálvin iskolában
2014. augusztus 07.

Bojtor Boglárka – Makó
-A táncműhely első kurzusán is igyekeztem olyan neves művészeket felkérni, akiktől sokat tanulhatnak a gyerekek- mesélte Varga József, aki szintén kurzusokkal fejleszti balettosait a héten. –Idén Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett Harangozó Gyula díjas táncművésze, Horváth M. Gergő Imre Zoltán díjas táncművész, és Szitás Regina a Szegedi Nemzeti Színház táncművésze foglalkozik a balettosokkal- mondta.
A kurzus célja, hogy különböző táncstílusokkal és tánctechnikákkal bővüljön a tanulni vágyók tudása. A kortárs tréning, kortárs tánc, földtechnika, a szalagokkal történő képességfejlesztés és a stretching van terítéken a héten. A legkisebbek a klasszikus balett elemeivel és gyermektáncokkal foglalkoznak. A három korcsoportba héttől tizennégy éves korig jelentkeztek gyerekek, akik péntek délután a Kálvin iskolában bemutatót is tartanak a héten tanultakból. Persze a kemény munka mellett a szórakozás is helyet kap a napi programokban. Volt már csillámtetkó készítés, valamint a héten görögdinnye partit is tartanak a balett kurzuson.
Az alsós éveiket taposó kislányok igazi balettosokhoz méltóan meséltek, miért is volt ez olyan jó választás. Krátky Lilinek nagyon tetszik a tábor, és azért szereti igazán a balettozást, mert kecses lesz tőle a mozgása. A kislány ha felnő, balerina szeretne lenni. Görbe Csilla is vidámam mesélte, hogy minden tetszik neki, örül annak, hogy minden mozdulat javítható, és Józsi bácsi nagyon sokat segít. Nagy Borsika és Horváth Edina szerint a balett javítja a tartásukat és az egyensúlyérzéküket, így az kifogástalan lesz. Edina azt is hozzátette, hogy az ötödik lábpozíció a kedvence.
A picúrok után a nagyobb lányok is megosztották élményeiket. Joó Lea Napsugár szeptembertől már ötödik évét kezdi a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Elmondása szerint nem tud nyáron sem egy helyben ülni, ezért jót tesz neki ez a kis mozgás. Annak ellenére, hogy már nem Makón tanul, nyáron mindig visszajár a táborokba. Tánc nélkül el sem tudja képzelni az életét, a jövőben szeretne balerina lenni, elsősorban az Operaházat célozza majd meg, mint jövendőbeli álláshelyét. Családjukban nem ő az egyetlen művész, nővére artista lesz. Rudisch Boglárka jövőre Győrött kezdi majd tanulmányait klasszikus balett szakon. Ennek ellenére biztosan visszajön majd a táborba. Ha felnő táncos szeretne lenni. Ez a pálya azért vonzza nagyon, mert elmondása szerint mindig van hová fejlődni, akár élete végéig is, sosincs megállás. Rácz Réka Napsugárhoz hasonlóan Budapesten tanul, ahol fél éve kezdte a modern szakot, neki ez sokkal szabadabb, színesebb, mint a klasszikus balett, ezért imádja. A tánc életében olyan fontos, mint a levegővétel. Sokszor még telefonálás közben is azon kapja magát, hogy a lépéseket gyakorolja. A három lány imádja a tábort, főként a társaság miatt. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ez egy jó felkészülés lehet nekik a szeptemberre a nyári pihenős időszak után.