Pogácsával ünnepelték az Anyatejes Világnapot Makón – képgalériával

Bojtor Boglárka – Makó
A Szoptatás Világhete alkalmából megrendezett ünnepségen az anyukák és gyermekeik is jól érezték magukat. A kicsiknek játszó sarok volt berendezve az aulában és az udvaron is. A kedvenc a csúszda és a trambulin volt, még azoknak is, akiknek még csak az ülés megy tökéletesen.
Már a bejáratnál trambulin fogadta a gyerekeket.
A szülők a délelőtt folyamán új termékekkel ismerkedhettek meg a szponzorok standjainál. Majd aki kedvet kapott, szűréseken vehetett részt. A védőnők vércukorszintet, vérnyomást, és testzsír százalékot is mértek. Akinek utóbbi alacsonynak bizonyult, dupla adag pogácsát ajánlottak a terülj-terülj asztalkáról.
Reggel a pörgős műsorszámokkal ébresztették a vendégeket. Szuper táncokat mutattak be a Kelly tagjai ezzel megalapozva a hangulatot. A divatbemutatón pedig a kisebbek és nagyobbak is jól érezték magukat. A picúrok magabiztosságával nem volt gond. Úgy sétáltak és pózoltak a színpadon, mint akik oda születtek.
El sem lehetett téveszteni a helyszínt.
– Makón húsz éve rendezik meg az Anyatejes Világnapot. A Szoptatási Világhét egyébként 1991 óta létezik – mondta Balogh-Vigh Mónika, védőnő. – A rendezvény célja a figyelemfelkeltés. Szeretnénk elérni azt, hogy minél többen anyatejjel táplálják gyermeküket. A cél eléréséhez pedig javarészt a védőnői látogatásokon elhangzottak segítenek.
A délelőttöt előadások tarkították, majd tombolahúzás következett, ahol értékes nyeremények találtak gazdára. A rendezvény végén pedig a Vackor zenekar mozgatta meg a kicsiket és szüleiket.
További képeink: