3 év fegyházat kapott a makói sorozatbetörő

A más ügyek miatt jelenleg is jogerős börtönbüntetését töltő N. Róbertet ma reggel időben a Makói Járásbíróság épületébe szállították, ám az ügyben másodrendű vádlott T. Róbert az idézésre nem jelent meg, s előzően nem mentette ki magát. Dr. Égető Sándor bíró ezért már a tárgyalás legelején szünetet rendelt el, s kérte a vádlott rendőrségi elővezetését. A hatóság azonban azt jelezte vissza, hogy T. Róbertet nem találták meg. Az eljárás ezért a távollétében folytatódott egy darabig, míg meg nem jelent a tárgyalóteremben T. Róbert, aki azt mondta, hogy elnézte az időpontot.
Az ügyész kérésére a tárgylást vezető bíró ismertette az első rendű vádlottról készült elmeszakértői véleményeket, melyekből kiderült, hogy N. Róbert a bűncselekmények elkövetésekor tisztában volt tetteivel. Majd a bíróság részletesen ismertette, hogy N. Róbert 2012-ben hogyan fosztogatta végig a különböző makói ingatlanokat, illetve, hogy N. Róbert a jángori zsidó temetőben több kriptába is behatolva értékek után kutatott az elhunytak koporsójában, s az egyik kriptából 4 aranyfoggal távozott, majd egy másik alkalommal a temetőgondnok szerszámait is ellopta.
A tárgyaláson, ahogy az előzőn is, N. Róbert a bűncselekmények egy részét tagadta, annak ellenére, hogy a rendőrségi nyomozás során beismerte azokat, s olyan részletesen mesélte el, mit tett, amit a hatóság szerint csak a tettes tudhatott.
A másodrendű vádlott T. Róbert a rendőrségen és a bíróságon is elismerte, hogy N. Róberttel közösen lopták el azt a MÁV tulajdonában lévő kábelt, mellyel végül lebuktak, illetve közösen eltulajdonítottak több magánszemélytől kerékpárokat, szerszámokat, víz-és elektromos szerelési anyagokat, szerelvényeket, háztartási gépeket, élelmiszert, gázpalackot. A sértettek kára csak részben térült meg.
A bíróság ítéletében bűnösnek találta a többszörös különös visszaeső N. Róbertet 8 rendbeli lopás (melyből 1 csak kísérlet maradt) bűntettében, 9 rendbeli lopás vétségében, illetve 8 rendbeli kegyeletsértésben, s ezért 3 év fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte, hogy térítse meg az okozott kárt, illetve fizesse meg a 300 ezer forint bűnügyi költséget.
T. Róbert másodrendű vádlottat bűnösnek találta lopás vétségében, ezért megszüntette próbaidőre való bocsátását, s 100 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá azzal, hogy azt 10 hónapon át törlesztheti. Ha egy havi részlet is kimarad, akkor a büntetést napi 1000 forint betudásával kell leülnie. A másodrendű vádlott az ítéletet tudomásul vette, míg az elsőrendű vádlott esetében az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így esetében az ítélet nem jogerős.