Lelövéssel fenyegette a dohányboltost
Vádemelési javaslatot tett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya zsarolás bűntettének kísérlete miatt M. Szabolcs ellen. A 41 éves férfi még idén május 3-án hajnali három óra körül betért a hódmezővásárhelyi Andrássy utcán lévő Nemzeti Dohányboltba. Megfenyegette az eladót, hogyha nem ad neki 10 doboz cigarettát ingyen 6 percen belül, akkor lelövi őt.
Az eladó komolyan vette a fenyegetést, és értesítette a rendőrséget. M. Szabolcs kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomása szerint tettét megbánta. Állítása szerint nem gondolta komolyan a fenyegetést, azzal csak viccelt, hiszen fegyver sem volt nála.
MH-CSMRFK