A félbehagyott útépítés miatt félméternyi víz állt a makói Gilicze utcában

Bojtor Boglárka – Makó
– Körülbelül egy órája jártak itt a katasztrófavédelem emberei és végre leszivattyúzták azt a rengeteg vizet, ami az esőzések miatt állt az utcán – mondta Bánfi László, az utca egyik lakója ma délelőtt. – Március óta kapjuk a különböző leveleket, hogy mikor ne álljunk ki a kocsival, mert csinálják az utat. Sajnos ennek semmi eredményét nem látom. Sok helyről voltak már itt emberek, akik megnézték a helyzetet, majd közmunkásokat is küldtek erre. Semmi változás nem történt – panaszkodott.
A makói tűzoltók szivattyúzták ki az utcából a vizet. Ez már csak az, amivel nem bírtak a gépek.
Érdekes, hogy a Glicze István utca legelejét 5-6 méteren még megcsinálták a kivitelezők, utána viszont ráhagyták a többi. A közlekedés szinte lehetetlen a városnak ezen a részén. Csak a sártömeg látszik, néhol egy-egy kődarabbal díszítve. A járda és az út pedig elkülöníthetetlen.
– Körülbelül nyolc hete lett a helyzet a legborzasztóbb. Szerintem a Honvéd városrész is különbül néz ki – mondta szomorúan egy az utcában élő idősebb hölgy. – Még a járdát alkotó betonlapokat is elvitték, amikor a csatornázást befejezték. Így mindenhol csak a sár van az esőzések miatt. Arra senki sem gondol, ha például a mentőnek kell idejönnie, azt hogy fogják megoldani – panaszolta.
Március óta ígérik. hogy befejezik az úthelyreállítást.
A Gilicze utcai helyzetről megkérdeztük Toldi János települséi képviselőt, aki megerősítette, hogy a hétvégi esőzések miatt 50 centi magasságot is elért a víz az utcán.
– Veszélyben volt a 4-es számú ház, miután a falát mosta a víz. A helyzetet pedig az okozta, hogy az utca elején megcsinálták, a végét azonban érhetetlen módon nem, így magasabban fekvő kijavított rész miatt a csapadék nem tudott elfolyni.
Az utcából még a járdalapot is elvitték.
A képviselő és az utcában lakó Dégi Imre a tarthatatlan helyzet miatt végül a makói tűzoltóságon tett bejelentést. A szakemberek ezért szivattyúzták ki a vizet az utcából.