Egy vezető kapott csak jutalmat az utóbbi négy évben a makói városházán

Bár a majd két évtizedes szervezeti és működési szabályzat lehetővé tenné, ebben a ciklusban sem Buzás Péter polgármester, sem Marosvári Attila alpolgármester nem kapott jutalmat végzett munkájáért. Ilyet – városházi információink, illetve a testületi ülések jegyzőkönyvei szerint – utoljára az előző ciklusban szavazott meg még az előző képviselő-testület.
A város választott vezetői teljesítménye utáni jutalmat nem a város választott vezetői adományozzák egymásnak, azt csak a helyi képviselő-testület szavazhatja meg, ám ilyen előterjesztés nem került a testületi elé.
Jutalmat a városháza dolgozói közül ebben a ciklusban kizárólag Bánfi Margit jegyző kapott, aki az elmúlt négy évben 3 millió 658 ezer 362 forintot kapott ezen a címen kézhez – válaszolták közérdekű adatot igénylő kérdésünkre a makói városházától.
A testület nem volt ilyen szűkmarkú a város tulajdonában álló cégek esetében. Mint arról annak idején beszámoltunk 2-2 havi bérüket szavaztak meg egyhangúlag – tavalyi munkájukat elismerve, s közfelháborodást okozva – Bálint Mártának, a Makói Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft., Schneitzer Beának, a Makói Gyógyfürdő Kft. és Rácz Csabának, a Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. vezetőjének.