1,2 milliót kap a Makói Portékatár, Kozák marad a Návay igazgatója

A Makó és Térsége Turisztikai Egyesület pünkösd vasárnapján 10 órakor nyitja meg helyi termékeket kínáló ajándékboltját a Széchenyi téri régi tűzoltó garázsban, abból a célból, hogy a Hagymatikum Gyógyfürdőbe érkező látogatók, turisták helyben készült kézműves ajándéktárgyakkal, termékekkel, így például „Maroslele Aranya” tökmagolajjal, a kövegyi és az Apátfalvi Mívesház Manufaktúra rongyszőnyegeivel, Makoládéval, leporellókkal, hűtőmágnesekkel, folt varrott ajándéktárgyakkal, strandjátékokkal, BS Moda ruházattal makói vörös és fokhagymával valamint gyümölcsborral. Az ajándékboltnak helyt adó volt tűzoltógarázst már a múlt héten alkalmassá tették erre a célra, de a testület csak ma késő délután, sürgősséggel összehívott ülésén döntött a támogatásról 7 igen, 3 nem szavazattal. Ahogy arról is, hogy az ingatlant havi 5277 forint+ÁFA összegért, azaz négyzetméterenként 40 forintért adja bérbe.
A képviselők hozzájárultak ahhoz, hogy a MAKK, azaz a Deák Ferenc utcai volt patyolat helyén kialakított Makói Közösségi Klub alkoholmentes büféjét a Makói Kommunális Nonprofit Kft. működtesse. És egyetértettek azzal, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ meghosszabbítsa Kozák György intézményvezető megbízását a Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium élén.