Letartóztatták a maszkos bankrablót

A Szegedi Járási Ügyészség azért indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 13-án 8 óra 33 perc körül az arcát maszkkal eltakarva bement a szegedi Sárosdi utcai takarékszövetkezet fiókjába, majd ott a dolgozókat egy lőfegyvernek látszó tárggyal fenyegetve – azzal közvetlen közelről a kirendeltség dolgozói felé célozva – a pénztárban elhelyezett pénzösszeg átadására kényszerítette. A pénztáros a gyanúsított fenyegetése hatására a pénztárban lévő teljes összeget a gyanúsított által átadott fekete műanyag zacskóba tette, mellyel a gyanúsított a helyszínről távozott. A gyanúsított mindösszesen 1 millió 61 ezer 500 forint összeget vitte el a takarékszövetkezetből.
A gyanúsított az ellene szintén vagyon elleni bűncselekmény miatt folyamatban lévő más büntetőeljárásban szabályszerű idézése ellenére a hatóság előtt nem jelent meg, lakcímén a nyomozóhatóság nem tudta elérni, továbbá az által megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, maga büntetési tétellel fenyegetett (öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés), így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elszökne, vagy elrejtőzne, valamint az eljárási cselekményeken való jelenléte nem lenne biztosított. Mindemellett a rendszeres legális jövedelemmel nem rendelkező gyanúsított a bűncselekményt büntetőeljárás hatálya alatt, rövid idővel előzetes letartóztatásának megszüntetését követően látszik elkövetni, így alappal lehet következtetni arra, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, így előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.