A makóiak örömére játszanak a makói lányok

A csapat 2000-2001 NB II. Dél-Kelet csoportjában még Makó KC néven szerezte meg a 8. helyet, majd három egymást követő évadban is az NB II. Dél-Keleti csoportjában szerepelt, az első évben a 4., majd kétszer is az első helyen végezve (2003-2005-ben már Makói NKSE néven).
Helyezéseik: 2005-2006 NB I/B Dél-Kelet 1. hely Németh Toll Makó, 2006-2007. NB I. 11. hely Németh Toll Makó, 2007-2008 NB II. Dél-Kelet 1.hely Makói NKSE, 2008-2009. Csongrád Megye 1. hely Marosmenti NKSE, 2009-2010. NB II. Dél-Kelet 6.hely Marosmenti NKSE, 2010-2011. NB II. Dél-Kelet 3.hely Marosmenti NKSE, míg 2012-2013. NBII. Dél-Kelet 2.hely Marosmenti NKSE.
A 2005/2006-os másodosztálybeli szereplés után a Németh Toll Kft. anyagi segítségével nyílt lehetőségük arra, hogy az élvonalbeli NB I-es bajnokságban is kipróbálhassák magunkat.
Makó és talán egyesületük történetében is ehhez az időszakhoz köthetők a legemlékezetesebb mérkőzések is. Nézők százai tódultak a mérkőzésekre, nem volt ritka, amikor hét-nyolcszázan szurkoltak a csapatnak. Első élvonalbeli mérkőzésüket is nagy médiaérdeklődés kísérte, mivel 2006. szeptember 8-án hazai környezetben sikerült megszorongatniuk a most is világszínvonalon játszó Győri ETO csapatát. (25-31.)
A kezdeti lelkesedés azonban – a Németh Toll Kft. bukása utáni súlyos anyagi gondok miatt – idővel megszűnni látszott, ettől pedig nem tudta függetleníteni magát az együttes; utolsó előttiként, 11. helyezettként kiesett a legjobbak közül.
A pénztelenség végül oda vezetett, hogy az NB I/B-s indulást sem tudta vállalni a Makói Női Kézilabda Sportegyesület néven szereplő csapat, mivel az anyagiak csak az NB II-es részvételt tették lehetővé. Mindezek ellenére azonban hiába nyerték meg mind ifjúsági, mind pedig felnőtt csapataink is a pontvadászatot, a még az élvonalban felhalmozott és hátramaradt tartozások miatt a szövetség úgy döntött, hogy semmilyen nemzeti bajnokságban nem indulhat az egyesület.
Azoknak, akiknek rengeteget jelentett a makói női kézilabda megmentése, ekkor összefogtak, és Nagy-György József egykori helyi önkormányzati képviselő elnökségével új klubot alapítottak Marosmenti Női kézilabda Sportegyesület néven 2008. szeptember 4-én. Marosán György edző vezetésével a fiatalokból álló együttes benevezett a Csongrád megyei bajnokságba. Az akkori megyei csapat megnyerte a bajnokságot, ismét kiegészült a kiesést követően elcsábított makói játékosokkal (Kozserán Beáta, és Sárkány Zsuzsanna) és Baunok Bernadett edzővel újból megkezdte NB II-es szereplését.
Az egyesület utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektet. Az idei tanévtől a Návay Lajos Szakképző Iskolával, és a Makói Katolikus Általános Iskolával kötött sikeres megállapodások több mint 50-70 diák tehetséggondozását, és sportolási lehetőségének bővítését teszi lehetővé.
– A csapatunk filozófiája, hogy a kézilabdát makói lányokkal játsszuk és elsősorban makóiaknak! – mondta Mari Attila klubelnök. – Programunk több lépésből álló hosszabb időszakra tervezett folyamat, amelynek az eredménye csak 5-8 év után lesz igazán értékelhető. Fontosnak találtam, hogy csapatunk megfelelő, stabil utánpótlási kerettel rendelkezzen, miután ebben az osztályban nincs értelme igazolt játékosokkal bajnokságot nyerni. Másrészt, ha van rá lehetőség, akkor miért ne neveljünk magunknak játékosokat? A munkát már akkor elkezdtem, amikor kezembe adták a klub vezetését. Felmértem a lehetőségeinket anyagiakban és személyi állományban is. A tavalyi látvány csapatsport támogatási pályázatunkat is eszerint készítettem el. Ez a támogatási rendszer csak úgy eredményes, hogyha megfelelő önerővel rendelkezik a klub, ehhez nagy segítséget nyújt Makó. A városi önkormányzat és helyi vállalkozók támogatásával gyűlik össze a szükséges önerő. A szervezés gyakorlatilag 2013 márciusában indult. Első lépésként felkerestem a volt elnököt Nagy-György Józsefet, tanácsot kértem és visszaigazolást kaptam. Az ötletet felvázoltam a lányok edzőjének Baunok Bernadettnek is, akivel közösen hosszú órákat beszélgetve erről, kitaláltuk, hogyan lépjek tovább és milyen úton induljak el, kiket keressek meg, hogy a tervünk sikeresen realizálódhasson. Ennek eredményeként születtek meg a megállapodások az egyesület és két intézmény között.
A Makói Katolikus Általános Iskolában az elsős és másodikos lányok már heti 2×1 órában rendszeresen járnak edzésekre egyesületi keretben, az elsősöknek plusz heti 2×1 óra iskolai edzése is van. Az elsős kislányoknak így hetente 4 nap 1-1 óra edzésük van. Elkezdődött az utánpótlás nevelése! – sorolta a megtett lépéseket a klub elnöke, aki büszke az olyan kinevelt egyéniségekre, mint Szebehelyi Edina, Kozserán Beáta, Erdei Erika, Kovács Anita, Dani Szilvia, Matyi Katalin, Kürti Petronella vagy Kozserán Krisztina, akik a felnőtt csapat alapemberei. Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium is mindenben támogatja az egyesületet. Tavaly szeptemberben indult sporttagozat az iskolában, emelt óraszámban (heti 6 óra) tartanak testnevelést. Ezeken az órákon szakmailag jól felkészült edző foglalkozik a diákokkal. Ha összegezni kell az iskolai és az egyesületi edzéseken eltöltött időt, akkor kijelenthetjük, hogy magas képzésben részesülnek! – sorolta az egyesület elnöke.
Mari Attila szerint a Makó és térségi gyerekek gyakorlatilag általános iskolától, a középiskoláig akadémiai jelleggel kézilabdázhatnak. Úgy véli, egy szervezetten működő egyesületben, a megfelelő szakmai és tárgyi feltételek között képzett játékosnak kiugrási lehetőséget jelenthet egy ilyen hátrányos helyzetű kistérségben ez a sport is!
A Marosmenti Női Kézilabda Sportegyesület továbbra is várja kézilabdázni vágyó lányok jelentkezését Érdeklődni lehet az általános iskola első osztályától: Dani Szilvia (+36-30-2447-487), és André Róbertné (+36-70-423-0337) egyesületi munkatársaknál.