A polgármester megígérte: Lázárhoz fordul a Hagymatikum vesztesége miatt

Korom András – Makó
Gál Sándor települési képviselő még a márciusi testületi ülésen terjesztette be a Fidesz képviselői csoport azon sürgősségi indítványát, hogy a város – ahogy azt Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár több nyilvános makói lakossági fórumon is javasolta – forduljon a kormányhoz, s kérje, hogy az állam tíz évre finanszírozza a Hagymatikum veszteségét. Ez tavaly 170, idén 150 milliós kiadást jelentett a szűkössé vált városi büdzséből. A sürgősségi indítványt, a szervezeti és működési szabályzatra hivatkozva a testület ugyan nem tűzte napirendre, de a beterjesztők is visszavonták, miután a testület úgy döntött, hogy kellő előkészítés után májusi ülésükön megtárgyalják az ügyet. Buzás Péter polgármester attól tartott, hogy ha a város segítséget kér a kormánytól a veszteségek finanszírozásához, akkor veszélybe kerül a fürdő tervezett bővítése, hiszen „a veszteségbe senki sem ruház be”.
Gál Sándor a legutóbbi rendes ülésen ismét megkérdezte a polgármestert, hogy áll a Hagymatikum ügye.
A kormány azonban már döntött a Hagymatikumot tervező Makovecz Imre örökségének ápolásáról. Ez gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy az építész papíron maradt épületeit országszerte megvalósítják. Makón ez a városi könyvtár teljes átépítését, és a fürdő bővítését jelenti.
Buzás Péter polgármester Gál Sándornak a legutóbbi testületi ülésen ülésen azt mondta, tervezi hogy megkeresi Lázár Jánost ez ügyben, s kérte egyben, hogy a képviselő segítsen felvenni a kapcsolatot Makó és Vásárhely új országgyűlési képviselőjével.