Makó a legszebb nők városa is!
Vitaszek Zoltán Magyarország megyéi legekben sorozata 7. kötete, 246 szócikke közül számos makói tartalmú. Az egykori „Maros menti Konstantinápollyal” kapcsolatosan szó esik az 1821. és 1970. évi legnagyobb árvizekről, a világ leghosszabb fokhagymafüzéréről, Ótemplomuk harangjáról, amely a megyében a 3. legnagyobb, s az ország református harangjai közül a 4., De az 1878. március 14-én felavatott Maros-hídról, amely az ország legelső közös közúti-vasúti hídja volt („E naptól kezdve van összekötve Makó város a világgal.”), továbbá, hogy Makón íródott a legelterjedtebb református imakönyv, hogy a Kálvária-kápolna Makó legrégibb épülete és a város legmagasabb pontján áll, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben c. munka szerint a makóiak az Alföld legélelmesebb és legszorgalmasabb emberei közé tartoznak, s a makói nők szépségükről messze földön híresek! (- és ez ma is igaz – a szerkesztő).
A megyei legekről szóló könyv. Makó is bőven benne van.
De az is szerepel a kötetben, hogy Makó és Jeruzsálem távolságának megemlítésekor Makó vitézre és nem Makó városára kell gondolni, s, hogy az 1686-os török-tatár pusztítás volt a legtragikusabb: „Makó nincs többé, lakatlan, csak este látni itt-ott pásztortüzet.”. Persze a legkülönlegesebb sétány a makói lombkoronasétány, 2004-ben Makó szerezte meg a „Magyarország legvirágosabb városa” címet, hogy Magyarország második legnagyobb ortodox zsinagógája a makói, s hogy „Makó legnépszerűbb és legáltalánosabb kézi közlekedési eszköze a – talicska volt”.
A szerző új könyve kéziratát Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület titkára segített pontosabbá tenni. Bővettet a szerzőről és a kötetről itt lehet olvasni.
