Lázár János új korszakot nyit Makó és térsége életében

Korom András – Makó
– Az emberek nagy része szerint nagyon messze van Brüsszel, így nincs értelme elmenni szavazni vasárnap az európai parlamenti választásra. Miért érdemes ezen mégis részt venni? – kérdeztem Lázár János államtitkár, országgyűlési képviselőtől.
– Politikai meggyőződéstől függetlenül, sajnos nagyon kevesen látják át, hogy 2004 óta a magyar választópolgárok és adófizetők életviszonyait jelentős mértékben a brüsszeli bürokrácia központjában határozzák meg, ami fölött az Európai Parlament és az Európa Bizottság jelenthet némi kontrollt. Naponta születnek olyan jogszabályok, jogszabály tervezetek, amelyek érdemben befolyásolják a mi hétköznapjainkat és lehetőségeinket is. Az ivóvízminőség javítása tipikus példa erre: Brüsszelben valahol egy irodában megmondják, hogy mennyi lehet Magyarországon az ivóvíz arzéntartalma. Ebből az következik, hogy Makón és Hódmezővásárhelyen is fel kell túrni az utcákat, és meg kell változtatni az ivóvízellátó rendszert. Lehet, hogy ehhez adnak valamennyi pénzt, de a magyar kormánynak még 170 milliárdot be kell tennie a programba. Azaz nem arról van szó, hogy Brüsszelben elveket, irányokat határoznak meg a gazdaság számára, hanem olyan konkrét döntéseket hoznak, melyek napi szinten befolyásolják az életünket, például a hulladékgazdálkodás vagy a szennyvízkezelés területén. Olyan tudatos fordulatnak kell bekövetkeznie, hogy a választópolgárok megértsék: az életükért természetesen felelős az önkormányzat, a kormány, de az Európai Parlament is, hiszen a döntéseket kötelező nálunk is jogszabályokba átültetni.
– Bocsánatos bűnnek nevezte, azt, hogy ha valaki vasárnap nem a Fidesz listára szavaz, de megbocsáthatatlan, ha távol marad a voksolástól.
– Megbocsáthatatlan, ha távol marad, mert ezzel lemond arról, hogy beleszóljon az ügyeibe, és az ország jövőjébe. Ráadásul az Európai Parlamentben a huszonegy-néhány magyar mandátum döntő lehet, akár néppárti, akár baloldali győzelem lesz. Olyan kiélezett verseny van a két nagy európai politikai blokk között, hogy a Magyarországon leadott szavazatok érdemben befolyásolják a mandátum arányt.
– Milyen képviselőket kellene kiküldenie Magyarországnak?
– Két dolgot kellene egyszerre figyelemben tartanunk. Egyrészről tudnunk kell, hogy a magyar gazdaság növekedését biztosító források meghatározó része Brüsszelből jön. A fejlesztési pénzek a következő 7 évben szintén onnan érkeznek. Ez nagyon sok pénz, ami komoly lehetőséget rejt, ha eredményesek vagyunk a források lehívásában és felhasználásában. Olyan képviselők kellenek, akik ezzel tisztában vannak. Ugyanakkor ez nem jelentheti a nemzeti érdekeink feladását, nem jelentheti, hogy térdre boruljunk, megalkuvók legyünk. Miközben tehát tisztában vagyunk azzal, hogy Brüsszelből pénzt kapunk, képesnek kell lennünk, hogy érvényesítsük nemzeti érdekeinket. Nincs igazuk azoknak, akik azt hirdetik, hogy ki kell lépnünk az Európai Unióból, mert az minden rossznak a forrása, de azoknak sincs, akik térdre borulnak, felteszik a kezüket, és bármit megtesznek Brüsszelnek. Ezért valahol középre kell tartani, s ezt Magyarországon egyedül a Fidesz képviseli.
– A héten járta végig a választókerületet, benne a makói járáshoz tartozó kistelepüléseket, hogy munkára jelentkezzék a helyi képviselő-testületeknél. Milyen tanulságokat sikerült e találkozásokból leszűrnie?
– A testületeknek felajánlottam, hogy segítem a településfejlesztést. Függetlenül attól, hogy októberben helyhatósági választások lesznek, a közös munkát meg kell kezdenünk. Igyekszem mindenkivel együttműködésre törekedni. Azt kértem, vegyék ezt komolyan, segítsék a munkám, adjanak feladatot. A testületnek és a polgármesternek le kell ülniük a választópolgárokkal, s közösen kell meghatározniuk, hogyan fordul jobbra a sorsuk, hogyan lehet munkát teremteni, az életminőséget javítani.
Lázár János az életminőség javítását tartja az egyik legfontosabb teendőnek a kistelepüléseken is.
– Nagyon nagy ennek a tétje…
– Valóban, hiszen a következő 4 évben a megyei és az országos fejlesztési alapokból súlyos százmilliárdok forognak kockán. Akinek nincs terve, elképzelése, kiforrott koncepciója, az nem lesz képes forrást lehívni. Mert hülyeségre nem fogunk pénzt adni, csak jól végiggondolt, kiérlelt, a munkahelyteremtésre és az életminőséget befolyásoló, javító beruházásokra. Mindebben tanácsadóként, munkatársként szívesen veszek részt, de az alapdöntéseket nem tudom helyettük meghozni, mert én Hódmezővásárhelyen élek.
– De a kasszakulcs várhatóan Önnél lesz…
– Majd meglátjuk, de valóban van esélye, hogy a kasszához lesz némi közöm. A látogatásaim legfontosabb tanulsága, hogy nagyon sok múlik a polgármesteren és a testületen. Amíg alapvetően intézményeket kellett az önkormányzatnak fenntartania, addig az nagyjából egyféleképpen ment, sok kreativitásra, szellemi többletre nem volt szükség. Most viszont a fejlesztésre kell koncentrálni, és azon múlik a település sorsa, hogy a képviselő-testület mennyire ambiciózus, mennyire kreatív, mennyire lát a pályán, miben próbál változtatni, mennyire patópálos, vagy mennyire gondolja úgy, hogy mindig lehet valamit tenni. Látszott, akár 10 kilométeres távolságon belül is, hogy az egyik testületben megvan az innováció képessége, a másikban nincs. Visító volt a település és település közötti különbség. Azokban a programelképzelésekben, amelyeket átadtak, sok a párhuzamosság is, ezért szeretném, ha a települések vezetői a lakosság mellett egyeztetnének egymással is, ami nagyon nagy segítség lenne, hiszen egymástól elválaszthatatlan a sorsuk. Szolgáltatás, közlekedés és az életminőség szempontjából is össze kell kötni őket. Az együttműködésben mindig több erő és lehetőség van, mint a széthúzásban. Szeretnék a képviselő-testületekkel folyamatosan együtt dolgozni, ezért felajánlottam hogy 3 havonta üljünk össze, beszéljük végig a dolgokat, a lakossággal pedig fórumokon és fogadóórákon találkozom majd rendszeresen.
– Ez merőben eltér a makói térségben az eddigi gyakorlattól…
– Igen, tapasztaltam, hogy ez újdonság számukra, ahogy az is, hogy lelkiismeretesen végzem a munkámat. Megelőlegezett bizalmat kaptam, tehát teljesítenem kell! Az első 1-2 évben szeretném megvalósítani a választóimnak a kampány során tett ígéreteimet.
Kampányígéreteit a ciklus első két évében kívánja megvalósítani. A makóiak is munkára számíthatnak tőle.
– Nagyon elmaradott a megye keleti része. Mi lenne ott a legfontosabb teendő?
– Ezt a térséget a kormánynak külön kell kezelnie, ahogy Szabolcsot, Hajdú-Bihar és Békés megyét is. Nagy lehetőség a románokkal való együttműködés keretében az a többlet európai uniós forrás, ami ide, ebbe a választókerületbe is juthat. Nyilvánvaló, hogy a munkahelyteremtés, az oktatás színvonalának radikális emelése, valamint az életminőség, az iskolák, települések megközelíthetőségének javítása a legfontosabb. Az tarthatatlan állapot, hogy Csanádpalotáról egy makói vagy orosházi munkahelyre 50 perc alatt lehet csak eljutni. Látványos a különbség itt a megye fejlettebb részéhez képest. Ezeket a különbségeket szeretném radikálisan csökkenteni. Az lesz a legfontosabb dolgom, hogy parlamenti képviselőként ide komoly forrásokat hozzak.
– A makói testülettel júniusban találkozik majd…
– A választókörzet két nagyvárosa, Makó és Hódmezővásárhely más kategória, ahogy Algyő is külön világ. A két nagyváros testületeitől valóban júniusban szeretnék időpontot kérni.
– Mire számíthatnak Öntől a makóiak?
– Munkára!
– A héten tartott Návay téri utcafórumon azért elmondta, hogy erős polgármester- és erős képviselő-jelölteket állít majd a Fidesz. Meg is vannak ezek a jelöltek?
– Folynak ezzel kapcsolatban az egyeztetések. Július közepéig kell a Fideszben a jelölési folyamatot véghezvinni. Nem a város elmúlt húsz évét akarjuk megkérdőjelezni, hanem a jövőről szeretnénk beszélni, s egy új korszakot szeretnénk Makó életében nyitni. Ehhez keresünk szövetségeseket és jelölteket – mondta Lázár János.