Kondor Katalin: a valóság torz képe a médiában

Oláh Nóra – Makó

A médiaszakember a beszámolójában visszautalt egészen a rendszerváltásig, amely egy felülről megrendezett, szükségszerű folyamat volt; megalkotói pontos forgatókönyv szerint osztották fel a gazdaság színtereit, irányították és burkolták megfelelő köntösbe a tájékoztatást. A sajtó akkori (s többen ma is pozícióban lévő) vezéralakjai mindezen folyamatokba beavatva adagolhatták az információt.
A vidéki olvasótábort kiszolgáló megyei napilapok 1988-tól két multinacionális konszern kezébe kerültek, jóllehet sem szemléletükben, sem tagösszetétel tekintetében nem történt változás.

Mivel az első polgári kormány nem rendezte át a tájékoztatás személyi állományát, a két rendszer letéteményesei között hamar kialakult a mai napig tartó, mélyen gyökerező médiaháború. (Az pedig, hogy néhány lap és csatorna működésével teljesen kiegyenlített lenne a két oldal sajtója, merő illúzió.)

1996-ban lépett hatályba a hazai rádiózás és televíziózás intézményrendszerét és működését átalakító médiatörvény, amelynek legfontosabb elemeként Magyarországon is megvalósult a duális médiarendszer, vagyis a közszolgálati médiumok mellett lehetőség nyílt a kereskedelmi műsorszolgáltatásra is. A következő évtől kezdődően két csatorna, az RTL Klub és a TV 2 kezdte meg folyamatosan fej-fej mellett, (erős utánérzésekkel, áthallásokkal, szimultán műsorokkal kapaszkodó) diadalmenetét. Nézettség tekintetében 40-40 százalékkal uralták a terepet, míg a maradék 20 százalékon osztoztak a többiek: a közszolgálati műsorszolgáltatás, az első lépéseiket tevő városi (és egyéb, kísérleti stádiumban lévő) televíziók.

ú

Megtelt a SZIGNUM előadóterme. Fotó: Nagy Dániel

A hazai viszonylatban szokatlanul nagy költségvetésű csatornák egy addig ismeretlen csillogó világba engedtek bepillantást, tették konzumfogyasztókká és függővé a tévénézők tömegeit. Sokaknak valószínűleg fogalmuk sincs arról, hogy a jóformán katasztrófákból, bűnügyekből, celebszenzációkból álló aktuális hírek mennyire torz képet adnak a valóságról, míg a mélyebb tartalmú, árnyaltabb információk talán már el sem érik az ingerküszöbüket. Főleg, hogy sok fontos és közérdekű esemény esetleg nincs is megemlítve. Végtére is a töredékes információátadás ugyancsak hatásos eszköze lehet a befolyásolásnak… (Direkt politizálás nem is jellemző ezekre a csatornákra, csupán reflektorfénybe hoznak különböző hírességeket, akik aztán meg-megnyilvánulnak mindenféle, már konkrétabb irányultságú fórumokon…)

A szerényebb anyagiakkal bíró közszolgálati adók értelemszerűen mindig is alulmaradnak nézettség tekintetében. Természetesen megvan a rétegigény ebben az irányban is; a régebbi időkben szocializálódott generációk a mai napig nosztalgiával emlegetik és szívesen nézik is a régi filmeket, sorozatokat, tévéjátékokat, kabarékat és a kitűnő színészeket. (Van is retro-csatorna, amely random módon, ömlesztve tálalja a tévé archívumának – még megmaradt – anyagát.) De ez csak a múlt „konzerválása”, ami aligha nyújt megoldást a mai kor valós problémáira. Elgondolkodtató az is, hogy épp az esti fő műsoridőben (7 és 10 óra között) a közszolgálati televíziók műsorkínálata sem tartalmaz kifejezetten értelmiség-kompatibilis programokat, holott nagy szükség volna ilyen alternatívákra.
„A közszolgálat feladata lenne új kulturális törekvések élére állni”, fogalmazott Kondor Katalin, majd – záró gondolatként – reménnyel, bátorsággal és nem utolsó sorban humorral megélt napokat kívánt a jelenlévőknek…