Gőgös Zoltán: megszüntetjük a földmutyit!

Gőgös Zoltán elmondta: egy piros dossziéban gyűjtötte össze az állami földekkel kapcsolatos panaszokat, az ezekkel kapcsolatos büntetőügyek jelenleg is folynak. – Az a célunk, hogy világossá tegyük, mi történt, a földmutyit is megfogjuk vizsgálni, minden ezzel kapcsolatos adat a kezünkben van. Az állami földek 30-40 százalékát biztos, hogy vissza kell venni – emelte ki a szocialista politikus. Hozzátette: a meglévő termőföldekből minél többen kell, hogy megéljenek, ennek érdekében ösztönözni kell működőképes vidéki gazdaságok tőkevonzó képességét. De úgy, hogy az ne az alaptevékenységekbe, hanem a kiegészítőbe, például az energiatermelésbe áramoljon. Szorgalmazni kell az öntözés elterjesztését, a szántóföldi zöldségek a csemegekukorica, a burgonya termesztésének elősegítése érdekében. A termálvíz kihasználásával új kertészeti ágazatot kell kialakítani ott, ahol erre van lehetőség.
Gőgös Zoltán hangsúlyozta: olyan összefogásra van szükség a mezőgazdaságban, amilyen az Nyugat-Európában is jellemző. A képviselő szerint a vidéki falvak elhagyott, üresen álló házaiba külföldi, angol és norvég nyugdíjasoknak kell olyan minőségű szolgáltatást nyújtani, hogy azok életük hátralévő részét ott nyugodtan tudják eltölteni.
– Nem lerabolni akarjuk a vidéket, hanem egy kis életet akarunk belé lehelni – mondta, úgy vélte, ha kormányváltás lesz, akkor koalíciós kormány alakul – szögezte le Gőgös Zoltán.