18 karmestert zsűrizett a makói szakember

Oláh Nóra – Makó
– Hogyan zajlott ez a bizonyára nagyszabású esemény? – kérdeztem Csikota Józseftől.
– A világ minden részéből érkeztek karmesterek erre a megmérettetésre, amelyet a Finn Fúvószenei Szövetség szervezett Helsinkiben. Valóban megtiszteltetés volt részt venni az öt tagú, nemzetközileg elismert szaktekintélyekből álló zsűri munkájában. Maga a verseny három napos volt, amelynek során a résztvevő 18 karnagy tevékenységét kellett értékelni. Az első nap után már csak tízen folytathatták a versenyt, a következő nap végén heten búcsúztak, így hárman maradhattak a mindent eldöntő harmadik napra. Ez a versenyprogram szerint úgy zajlott, hogy a döntős karmesterek napközben próbát tartottak a zenekarral, míg este gálakoncerten mutatták be tudásukat – természetesen minden egyes alkalom a zsűri előtt zajlott. A résztvevők munkáját két professzionális helyi zenekar, a Helsinki Központi Katona Koncertfúvós Zenekar és a Helsinki Hivatásos Rendőrzenekar segítette.
– Milyen szempontok alapján történt az értékelés?
– A zsűri megfigyelte, hogy az illető karnagy milyen pedagógiai folyamatokkal viszonyul a zenekarhoz, milyen ütemben, fegyelmezettséggel és tudatossággal zajlik a munka. Nagyon fontos a hatékony kontaktus a zenészekkel, és az is, hogy hogyan viszi át velük a szerző üzenetét a produkcióba. Rendkívül lényeges a személyes hatás! Mivel a karmesteri munka rendkívül sok összetevőből áll egyaránt kellett figyelnünk a szakmai felkészültséget, az intelligenciát, a mimikát és gesztust, a vezényléstechnikai és pszichológiai jelenlétet, a kibocsátott és átvitt energiát, a zenéhez kapcsolódó lelkiséget – illetve hogy ezek által hogyan tudja megmutatni a zene dinamikáját, karakterét, stílusát és mondanivalóját. Ezek a jegyek ideális esetben képesek kiváltani a katarzis élményét a zenészekből, és rajtuk keresztül a közönségből is. A zsűri a próbán és a gálakoncerten nyújtott összteljesítmény alapján hozta meg döntését, amelynek során az első két helyen egy-egy finn versenyző végzett, míg a harmadik díjat egy amerikai karnagy vehette át.
Csikota József díja. Meglepték vele az oroszok.
– Más programok is voltak ezen a rendezvénysorozaton?
– Igen, a karmesterverseny után egy két napos fúvószenekari szimpózium következett, amelynek fontos része a folyamatos kapcsolattartás jövőbeni lépcsőfokainak kiépítése. Ide kapcsolódik egy fontos hazai program előkészítése is: 2014 júliusában Világ Fúvószenekari Kongresszusra kerül sor Debrecenben, a Kelet-európai Fúvószenekari Szövetség szervezésében. Ezen a nemzetközi fórumon egyébként egy nagy megtiszteltetés is ért: az Orosz Kulturális Minisztérium, a Moszkvai Állami Zenei Egyetem és az Orosz Fúvószenei Szövetség egy kitüntetést adott át, amellyel a Kelet-európai Fúvószenekari Szövetségben 10 év óta végzett munkámat méltatták.