Makó elutasította a kártérítési igényt

Korom András – Makó
Ahogy arról már beszámoltunk, tavaly júliusban a makói férfi óránként egy kölcsön kapott Mazda kisteherautóval 15-20 kilométeres sebességgel s felpakolt 8-10 mázsa rakománnyal haladt. Az út szélén autó parkolt, szemben száguldott vele egy román rendszámú tehergépkocsi, az úttest közepét a csatornázás miatt felvágták, s bár visszatemették, abban jókora gödrök maradtak. Így végül a kocsi ponyvatartója hozzáütközött a Kertész utcán az út szélén álló, de az úttest felé dőlt platánnak, s az leszakadt a helyéről. Az utca elején nincs sem súly-, sem magasságkorlátozó, sem útszűkületet jelző, sem figyelemfelhívó jelzés, tábla nincs. A platán pedig közterületen állt, így a panaszos erre hivatkozva kérte a 80 ezer forintos kár megtérítését.
Mert személyi sérülés nem történt, rendőrt nem hívott, de lefényképezte a baleset után a helyszínt, a kocsit és a fát, majd írásban kérte a makói önkormányzattól, hogy térítse meg a kárát. Néhány levélváltás után végül tavaly októberben felkereste a polgármestert és a jegyzőt, de hiába: a város nem fizetett neki. És azt sem árulták el neki, hogy melyik biztosító áll jót az önkormányzat helyett az ilyen esetekben.
Az ügyben mindaddig, míg be nem számoltunk róla, csak egyetlen érdemi lépést tett az önkormányzat, sürgősen kivágatta azt a platánt, mely törzse felső részének Hajdú Roland a teherautó platója vázszerkezetével nekiütközött.
Az a bizonyos platán, melyet gyorsan kivágatott a makói önkormányzat.
Cikkünk után azonban megindult a polgármesteri hivatal eddig várakozó gépezete: Hajdú Roland a következő munkanapon máris kapott egy levelet. Bánfi Margit jegyző megbízásából Siket Tibor, a beruházási és városüzemeltetési iroda vezetője arról értesítette, hogy miután nem állapítható meg a makói önkormányzat felelőssége az ügyben, így az önkormányzat nem is téríti meg a keletkezett kárt. Az irodavezető hivatkozik a közúti közlekedés szabályának azon részére, mely szerint: „Járművel a forgalmi, az időjárási és a látási, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának megfelelően kell vezetni, figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra… Ahogy a levelében is említi, nem saját tulajdonú autóval közlekedett, így vélhetően a gépjármű egyéni sajátosságaira tekintettel, mivel „veszélyes üzem” működtetéséről van szó, nagyobb figyelemmel vezetve elkerülhető lett volna a keletlezett sajnálatos káresemény” – vélte az irodavezető. Siket Tibor felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy az út felé nőtt fa évtizedek óta ott állt a Kertész utcán, s ezzel Hajdú Roland, környéken élőként bizonyára nem először szembesült.
Hajdú Roland azonban nem nyugodott bele kérelme elutasításába. Válaszlevelében többek közt megkérdezte a hivataltól, ha a fáról évtizedek óta minden környékbeli tudta, hogy az úttest felé dőlve nőtt, miért vágták azt ki balesete után sürgősen, illetve hogy mi alapján minősítik az ő autóvezetői képességeit. A panaszos, aki nem fogadta el a választ a hivatalnak írt újabb levelében kilátásba helyezte, hogy amennyiben a nem kap kérdéseire megnyugtató választ, felsőbb állami szervekhez fordul segítségért.